Válassza az Oldal lehetőséget

Miért fontos az esti mese?

Szerző: desszertmagazin

2020.03.11.

Olvasási idő: 4 perc
Írta: Balassa Margó

„Ha ma kihagyod az esti mesét, holnap már lehet, hogy nem is kéri a lányod, vagy fiad. Ha most kihagyod az együttlét meghitt perceit, évek múlva már a meghitt beszélgetéseket sem igénylik.
Ha most nem sétálsz velük kézen fogva, akkor pár év múlva végleg elengedik a kezed, és a kapaszkodó nélkül elsodródhatnak.
Visszahozhatatlanok és megismételhetetlenek a gyermekkor napjai, hetei, hónapjai. Téglák ezek, amelyből és amelyre a felnőtt élet felépül. Ha sok tégla hiányzik, labilis lesz az építmény.”

/Egy szülőkhöz intézett felhívás részlete/

A kutatók állítása szerint már az anyaméhben lévő embrió is reagál a mesemondásra, megnyugszik a ritmusos szövegtől. Születése után a vers, a mese mindennapos közege lehet. Ha a gyermek sír, verssel, dallal vigasztalják, játékát mondókával kísérik. Eleinte nem értelmet keres, hanem a ritmus, a zeneiség ragadja meg őt, hangulatot él át csupán, meghittséget érez.

2 éves kora körül az úgynevezett tárgyképeskönyveket nézegeti, örömmel ismer rá a képekre. A tárgyképeskönyvek ábráinak megismerése ugyanazt a funkciót tölti be, mint ennek a kornak a „mi ez?” kérdéssorozata. Megerősíti az ismert szavakat, az ismeretlen dolgokra rákérdezve új ismereteket, új szavakat gyűjt.

A negyedik életév körül már a folyamatos történeteket tartalmazó képeskönyveket nézegeti, és ezzel egyidőben jelentkezik az igénye, hogy meséljenek neki. Eddig csak a kontaktus volt a fontos számára, ettől kezdve azonban már a történet is érdekli. Ebben a korban alakul ki egy sajátos viselkedésmód, amelyet „szimultán kettős tudatnak” nevezünk. Ha a szülő vagy az óvodapedagógus mesélni kezd, a gyerek felvesz egy bizonyos magatartást, amelyben a figyelmen kívül benne van az is, hogy kilép a hétköznapokból, várja a rendkívülit, a különlegeset, a csodálatosat.

A 60-as évekig egy átlagos családban még jelentős szerepe volt az olvasásnak, a televízió még nem kötözte le tömegesen az embereket a fotelba. Ma, amikor mindenki fáradt, túlhajszolt, kényelmesebb a passzív befogadást igénylő szórakoztató műsorok nézése. A gyermeket már egészen pici korában a televízió elé ültetik, ezzel elégítve ki meseigényét. Már nem élnek együtt különböző generációk, akik pótolhatnák unokáikkal a beszélgetést, mesélést. A családok összetartó-védő ereje egyre csökken, sok gyermek nem tud mit kezdeni szabadidejével, a tv előtt, számítógép mellett ül, a telefonját nyomkodja, majd később csavarogni kezd. Előbb-utóbb különböző bandákhoz csatlakozik, hiszen mindenki tartozni akar valahová, mindenkinek szüksége van valakire, aki meghallgatja, akivel közös élményei lesznek.

Azon túl, hogy a televízió nem pótolja a szülővel való meghitt együttlétet, a tévézés más szempontból sem helyettesíti a mesélést. Napjainkban sok szó esik arról, hogy a képernyőről áradó erőszak milyen sokat árthat a gyermeknek. Az Egyesült Államokban 8000 gyilkosság és 100 ezer erőszakos cselekmény tanúja lesz a tv segítségével 14 éves koráig az átlagos gyerek, s ez nálunk sem lehet sokkal kevesebb. Az erőszak, a durvaság, a gyilkosságok látványa és jelenléte hajlamossá tesz bennünket, hogy környezetünket gonoszabbnak, rosszabbnak, kegyetlenebbnek lássuk, mint amilyen a valóságban.

Felmerül a kérdés, hogy mi a helyzet a tündérmesékkel. Hiszen a Grimm mesékben is találhatunk erőszakos jeleneteket: Piroskát lenyeli a farkas, Hófehérkét meg akarja öletni a mostohája, a sárkánynak levágják a fejét stb. Ez azonban a televízióval ellentétben nem öncélú. A mesék nem részletezik aprólékosan a kegyetlenségeket, csak a mi képzeletünk főzi hozzá tapasztalatainkat. A gyerekek nem látnak vért, egyszerűen csak örülnek, hogy Piroska kiugrik a farkas hasából, és megkönnyebbülnek. A tündérmesékben mindig helyreáll az egyensúly, a jó elnyeri jutalmát, a gonosz pedig megbűnhődik.

A család a szocializáció (a társadalomba való beilleszkedés) elsődleges színtere. A szülőkkel való azonosulás során egyrészt akaratlanul, spontán veszi át a gyermek az anya, apa tulajdonságait, viselkedésmódját. De tudatosan is igyekszik olyanná válni, mint az, akit szeret, akire csodálattal néz fel. Az olvasóvá válásban tehát fontos szerepük van a szülőknek. Azok a gyerekek olvasnak többet, akik könyves környezetben nőnek fel, akiknek mesélnek a szülők, és akik maguk is olvasnak.

Kedves Anyukák, Apukák! Olvassatok esti mesét gyermekeiteknek, de nem csak a gyermek értelmi fejlődése miatt… Az együtt mesélésnek gyógyító, lélekmelegítő hatása van, biztonságérzetet ad, a közös élmény pedig erősíti a szülő és a gyermek kapcsolatát is.

Felhasznált irodalom:

Mérei Ferenc – Binét Ágnes, V. : Gyermeklélektan. Budapest: Gondolat, 1972. 295. p. Komáromi Gabriella : Gyermekirodalom. Budapest: Helikon. 1999. 352. p.

A naplemente varázsa

A naplemente varázsa

Tél van, napközben csendes és elhagyatott a Magaspart, de este, mire eljön a naplemente ideje, egyre többen érkeznek, szerelmespárok, kutyások, fotósok…