Válassza az Oldal lehetőséget

A biblioterápiás csoportomat mesehősöknek szoktam nevezni – interjú Petrovszki Máriával 1.
A biblioterápiás csoportomat mesehősöknek szoktam nevezni – interjú Petrovszki Máriával 1.

Szerző:
Balassa Margó

2021.07.27.

Olvasási idő:

Ez az interjú egy kicsit rendhagyó, mert egy orosházi olvasónk ajánlott téged nagyon kedves szavakkal: “Mű-Kedvelő néven 7. éve működtet egy önismereti biblioterápiás csoportot, ami az országban egyedülálló. Sokat tesz sokakért, nagy-nagy szeretettel és hozzáértéssel”. 

Ez már csak azért is biztosan igaz lehet, mert utánad olvastam, és láttam, hogy tavaly megkaptad az Orosházáért közszolgálati díjat is. Nagyon gratulálok hozzá!

Hogy találtál rá a biblioterápiára és miért döntöttél úgy, hogy ezt szeretnéd csinálni?

Amikor főiskolára jártam, akkor került a kezembe Bartos Évának a könyve a biblioterápiáról, illetve a tanulmánya, amit az alkoholbetegek körében végzett munkájáról írt. Már akkor nagyon megtetszett, de abban az időben még nem volt Magyarországon ilyen képzés.  

2007-ben adódott egy pályázati lehetőség, amely a könyvtárosok továbbképzését tette lehetővé. Ekkor jelentkeztem Szentendrére, egy 60 órás fejlesztő biblioterápiás képzésre és ott szerettem bele a biblioterápiába. Bartos Éva volt a tanárunk és mentorunk, ő az irodalom részével ismertetett meg minket. Magyarné Fekete Katalin drámapedagógiai módszereket tanított, Hortváth Judit pszichológus pedig pszichológiai csoportterápiai alapokat adott nekünk.  

Azon kívül, hogy elméleti ismeretekkel bővült a tudásunk, saját élmény csoportok is voltak, ami azt jelenti, hogy mi tanulók vettünk részt biblioterápiás foglalkozásokon. Azért is jók voltak ezek a csoportok, mert kihozta belőlünk az elakadásaink egy részét, vagyis át tudtuk élni, hogy hogyan működik. 

Később Kaposváron még további két féléves oktatáson vettem részt. Ez a képzés szintén fejlesztő biblioterápia, vagyis egy rekreációs terápia: önismeret fejlesztés, problémamegoldás, mentálisan egészséges emberek számára. 

Bartos Évától a Segített a könyv a mese c. könyvét olvastam, amelyben fantasztikus tapasztalatokat gyűjtött össze, mindenkinek csak ajánlani tudom. Olyan történetek, olyan emberek szerepelnek benne, amelyekben egy könyv vagy mese átsegített valamilyen krízisen, vagy elakadáson. 

Igen, igen az egy nagyon jó gyűjtemény. Nekem is van az emlékezetemben olyan könyv, ami nagy hatással volt rám. Gyerekkoromban olvastam Halasi Máriának Az utolsó padban c. történetét, amely egy cigány kislányról, az ő közösségbe való beilleszkedéséről szól. Lett is olyan hatása, hogy amikor általános iskolában bekerült hozzánk egy cigány kislány, akkor én egyből mellé ültem. Valóban megtapasztaltam a hatását, empatikusabb lettem tőle. Szóval valóban működik, segít a mese.  

De jó ilyet hallani, nagyon örülök neki. Én is nagyon szerettem azt a könyvet. 

Amikor 2017-ben végeztem Kaposváron, akkor ősztől elindult a könyvtárunkban a Mű-Kedvelő. Először nem emeltem ki, hogy ez egy biblioterápiás foglalkozás, a plakáton sem szerepelt. Csak annyi volt rajta, hogy egy csésze tea, egy jó történet és egy jó beszélgetés lesz, amire várom az érdeklődőket. Arra gondoltam, hogy talán rémisztő lehet, hogy ez egy terápia és a küszöbfélelmet ezzel próbáltam oldani. Aztán amikor összejött a csoport, a foglalkozás végén megbeszéltük, hogy ez valójában micsoda, és akkor látták, hogy nem egy ijesztő dolog.  

Első alakalommal 17-en jöttek, akik aztán maradtak is, ők lettek a csoport magjai. Ugyanis csak az maradt el a csoportból, akik elköltöztek, azóta is jár mindenki. Ma már nem is hirdetem, szájról szájra terjed, a csoporttagok mesélik az ismerőseiknek. Hét éve egy rögzítette időpontban van, minden hónap harmadik szombatján.  

Ez fantasztikus.  Annyira szeretik, hogy ugyanazok az emberek hét éve mindig mennek?  

Ez nem klinikai terápia, hanem csak mentális fitnesz, én szellemi vagy lelki fitnesznek szoktam mondani. Yalomnak az egzisztenciális pszichoterápia alapjaira építettem fel a foglakozásokat, mert az embereket mindig, bármely életszakaszban foglalkoztatja mondjuk a halál kérdése, vagy a magány kérdése. Azt gondoltam, hogyha ezt a Yalomi elvet követem, akkor ez bármilyen beszélgetésben betalálhat vagy érvényes lehet többeknek. 

Négy egzisztenciális válság van az ember életében: a halál, az elszigetelődés, a szabadság és az értelemnélküliség. Ezek nem feltétlenül olyan krízisek, amelyek egyszer fordulnak elő az életben, vagy egyszer történik, mert folyamatosan változunk és tapasztalunk. 

Az elszigetelődés is többször előfordulhat az ember életében, például amikor kirepülnek a gyerekek, vagy amikor elválunk, nyugdíjba megyünk… Ezek mind olyan dolgok, amivel nem elég csak egyszer foglalkozni, mert bármikor bekövetkezhet az életünkben. 

Hogy mi az ember életének az értelme, előfordulhat kamasz korban is, idős korban is. A szabadság: hogy én szabad vagyok-e, mennyire vagyok szabad. De akár az, hogy milyen felelősség jár a szabadsággal. 

Szerintem ezért nem unja meg a csoport, mert ezek mindig, minden életkorban érvényes kérdések lehetnek. 

Arra nem gondoltál, hogy jó lenne több helyre is elmenni, több könyvtárba tartani ilyen foglalkozásokat? Mert nagyon sok embernek lenne szüksége ilyen lelki fitneszre.  

Ezt, ha főállásba csinálnám, csak biblioterápiával foglalkoznék, ebben a formában maximum heti egyet tudnék csinálni. Mert már egy felkészülés is sok időt vesz igénybe. Én egy novellát elolvasok tízszer-tizenötször is. Utána még forgatgatom magamban, mert egy biblioterápiás novellaelemzés a rétegekről szól. Fel kell fedezni a rétegeit, hogy mi lehet a szereplők motivációja, hogy éppen abban a történetben ők hogy viselkedtek, milyen hatással voltak a környezetükre stb. 

Mi volt a legutolsó mű, amivel dolgoztál

Hát a legutolsó is nagyon jó élmény volt. Rényi Ádámnak az Osztálytalálkozó c. novelláját dolgoztuk fel. Ez egy rövid kis írás, viszont, ha elmondom neked, hogy kettőkor kezdtünk és fél hétkor rémültem álltunk fel az asztaltól, hogy te jó ég, hogy eltelt az idő. A jó műnek az az ismérve, hogy órákig tudunk róla beszélgetni. 

Nagyon fontos, hogy ki az, aki élvezni tudja a biblioterápiás foglalkozást. Azok, akik olyanok mint a mesehősök, vagyis cselekvőként vesznek részt az életükben. Tehát nem mástól várják a megoldást, hanem hajlandóak dolgozni azért, hogy megértsenek dolgokat, túllépjenek elakadásokon, bele merjenek vágni új kihívásokba. Ez az én tapasztalatom. 

Boldizsár Ildikó Meseterápiájában is benne van, hogy mindegyik mesehős cselekszik. Elmegy, próbát tesz, elbukik, újra elindul, megküzd… Szoktam is a csoporttagjaimat mesehősöknek nevezni. Hiszen mind azért vannak ott, hogy megküzdjenek, hogy dolgozzanak az elakadásaikon. 

Hogyan működik a csoport, hogy képzeljünk el egy ilyen foglalkozást? 

A biblioterápia tulajdonképpen történetekkel való “gyógyítást” jelent. Történetekkel dolgozom, de nem mondom meg a sem a szerzőt, sem a könyv címét, mert akkor óhatatlanul bejönnek a sztereotípiák. Azok az ismeretek, amikről már előzőleg tanultunk vagy hallottunk. Ez nem egy műelemzés, vagy irodalomóra, hanem csak az a fontos, hogy bennünket hogyan érint meg a mű.  

Azt tanultuk a képzés során, hogyha meghalljuk a szerzőt, akkor többnyire már prekoncepcióval viseltetünk, és akkor nem tudnak arra koncentrálni, hogy nekik mit mond a mű. A biblioterápiában pedig az a lényeg, hogy hogyan érint meg bennünket.  

Amikor kiplakátoltam, hogy lesz ez a Mű-Kedvelő, az első néhány hónapban még mindig kint volt a programlehetőség. Egy olvasó megkérdezte, hogy szerintem ő eljöhetne-e, mert hallotta, hogy beszélgetünk művekről, és hát ő hármas volt irodalomból, meg nem is nagyon szeret komoly műveket olvasni, de azért kíváncsi. Mondtam, hogy persze, nagyon szívesen várjuk, és ne féljen, mert ez nem irodalomóra, ez egy beszélgetés. El is jött, és nagyon jól érzi magát. 

A foglalkozás végén lezárásként mindenkit megkérek, hogy adjon címet a novellának vagy a könyvnek. Nagyon érdekes, mert mindenki olyan címet ad, ami neki fontos volt a műből vagy abból a délutánból. Körbe megyünk, mindenkit megkérdezek, mondja el őszerinte mi lehet a mű címe, és miért. Ez nagyon jó lezárása a programnak. 

Aztán persze elárulom a szerzőt is és a címet is. 

Könyvtárosként, ami még plusz jó nekem, hogy utána ki is szokták kölcsönözni a könyvtárból a könyvet. 

Úgy tudom nem csak novellával dolgozol. Egy videódat átküldte a barátnőd, és abban van egy megzenésített vers, ami engem nagyon megfogott…hetekig csak az a dalt hallgattam. (Szép Ernő- Pál utcai fiúk: Életrajz) Megmondom őszintén én előítéletes voltam ezekkel a lányokkal, akik ezt a “foglalkozást” választják. Most megértettem. Ez a dal nagyon betalált. Eleve az előadónak gyönyörű a hangja, a vers szövege, minden nagyon ott van. Most is összeszorul a torkom, ahogy beszélek róla.  Köszönöm neked ezt az élményt. 

Örülök neki. Igen, dolgozom megzenésített versekkel is. Előszőr meghallgatjuk a zenét, aztán szakaszokra bontva feldolgozzuk a verset. Ez a dal, amit említettél nagyon felkavaró volt, mert mindenkinek eszébe juttatta azt, hogy milyen buktatók, milyen nagy csavarok voltak az életünkben, hogy miért lehettek és most hol tartanak. Alkalmat adott, hogy visszatekintsünk az életünkre, a hegyekre és a hullámvölgyekre. Mik voltak azok a dolgok, amik csak úgy megtörténtek velünk, mert a körülményeink olyanok voltak, hogy nem tudtunk mást csinálni éppen akkor. Nagyon megrendítő volt. 

Érdekes, hogy ezt mondod, mert én egészen más szempontból néztem eddig, nem magamra, hanem azokra a lányokra gondoltam, akik erre kényszerültek. Ha magamra gondolok, akkor én nagyon örülök, mert úgy érzem sikerült a buktatóimmal megküzdenem. Nagyon örülök neki, hogy ebből az aspektusból is megvilágítottad. 

Középiskolásoknak is lejátszottam, azzal a szándékkal, hogy érezzék hogyan működik az ítélkezés. Vajon tudják-e, hogy mi van az mögött, amit a másik mutat magából. 

Az önismereti része pedig az, hogy te csinálsz-e ilyet? Hogy kifelé másnak mutatod magad, mint ami vagy, csak mert nem mered megmutatni a valódat. Mert attól tartasz, hogy majd a többiek mit szólnak hozzá. 

A második rész:

“Az ember is egy nagy csoda, meg a művészetterápia is egy nagyon csodás történet” – interjú Petrovszki Máriával 2.

Fotó: Justh Zsigmond Városi Könyvtár

#Stopbántalmazás

#Stopbántalmazás

Született egy impulzusbejegyzés a privát facebook oldalamra a #stopbántalmazás jegyében. Leírni is fájdalmas, a...