Válassza az Oldal lehetőséget

“Az erdőfürdőzéssel megkaptam a feltétlen szeretetet, és ezt nap mint nap élem”
“Az erdőfürdőzéssel megkaptam a feltétlen szeretetet, és ezt nap mint nap élem”

Szerző:
Balassa Margó

2020.12.02.

Olvasási idő:

Olvasási idő: 6 perc

Nagyon szeretek túrázni, imádom az erdőt, és már régen észrevettem, hogy milyen jól érzem magam egy-egy túra után. Kíváncsi lettem, hogy hogyan fejti ki a hatását, mitől van ez a jó érzés bennem, és keresgélni kezdtem a témában. A könyvtárból kikölcsönöztem az Erdőterápia c. könyvet, és az ott olvasott instrukciókat figyelembe véve tettem meg az újabb túráimat. Azt tapasztaltam, hogy még az előzőnél is teljesebb lett a séta hatása, újabb élményekkel gazdagodtam.

Nagyon örültem, amikor láttam, hogy Valkó Zsuzsi, a hazai erdőterápiás foglalkozások egyik úttörője, elvállalt nálunk egy interjút, és ajándékot is ajánlott fel a magazinunk olvasóinak: egy ingyenes részvételt a terápiás csoportjában. Zsuzsi olyan szeretettel és örömmel beszél a hivatásáról, amelyet írásban nem lehet visszaadni, ezért úgy döntöttünk, hogy az általa küldött felvételt közzétesszük. Itt most csak egy rövidített kivonata lesz az interjúnak, amely inkább csak beharangozása a majd 50 perces „mesélésnek”. Mert számomra olyan volt, mint egy mese, és ha meghallgatjátok, megértitek, miért mondom ezt.

Miért van az, hogy annyira jól érezzük magunkat a természetben, hogy megnyugszunk, kisimulunk, és boldogabbak leszünk?

Az, hogy olyan jól érezzük magunkat az erdőben, azért van, mert nagyjából 200 évvel ezelőttig az emberiség életének nagy része a természetben vagy természet közeli helyeken zajlott, és az idegrendszerünk erre van huzalozva. Nagyon hosszú ideig ez jelentette az otthont, ez jelentette az életet számunkra. Ezért ha kimegyünk a természetbe, örömöt, nyugalmat élünk át, vagy egyáltalán csak azt érezzük, hogy jó ott lenni, az ennek a tükröződése, leképződése.

Hogyan képzeljük el, miként zajlik egy ilyen terápia?

Először egy elcsendesedéssel indul a túra. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy vezetett meditációt, csak éppen kint a természetben. Mindenki helyet foglal, állva, ülve, vagy akár fekve, és nagyjából 20 percen keresztül nyitogatom az érzékszerveket, a hallást, a látást, a tapintást és az ízlelést. Ezeken kívül az erdőterápiában van még egy-két olyan érzékelés, amit így felcímkézve nem ismerünk, de amikor hallgatják résztvevők a meditációt, akkor válik érthetővé.

Egy-két példa: a test érzékelése, a testi folyamatok. Hogy amikor ott vagy, mit érzel a testeden belül: feszült, izgatott, esetleg nyugodt állapotban vagy. Ezeknek az érzéseknek a tudatosítása nagyon pozitív változást tud hozni.

A másik: a testradar. Amikor úgy érzékeljük valaminek a jelenlétét, hogy nem feltétlenül látjuk, de mégis érezzük. A gyerekekkel szoktam játszani azt, hogy menjenek a bokor felé, egészen addig, amíg meg nem állítja őket a testük. És egyébként meg szokta állítani, mert a testünk nagyon sokszor érzékeli az akadályokat.

De akár a képzeletünk is ide tartozik. Amikor ülünk a földön, azt mondom, képzeld el, hogy milyen itt faként élni. El tudod-e képzelni, hogy gyökerek nőnek a talpadból… A gyökerek milyen messzire vinnének, mivel találkoznának a föld alatt? Ez egy különleges utazás…

Amikor ezeket az érzékszerveinket használjuk, az nagyon-nagyon segít nekünk, hogy ne az  aktuális problémánkon kattogjunk, hanem a jelenben legyünk. Ez egy szelíd, támogató dolog, mert nem azt mondom, hogy nyugodj le, hanem játékosan, különböző gyakorlatokkal összekapcsolódunk a természettel, és ez az élmény gyógyírt hoz mind a testi, mind a lelki bajainkra.

Miben más az erdőfürdőzés, mint egy sima séta vagy túra?

Hogy miben más? Az biztos, hogy nem ugyanaz, sem minőségben, sem pedig a tevékenységében. Az egyik, hogy erdőfürdőzéskor bemegyünk az erdő sűrűjébe, ahol a természet bujaságát és gazdagságát meg lehet figyelni. Van olyan, hogy 500 méteren barangolunk, mert leginkább az adott környezet érdekel minket, és minél kisebb területen sétálunk, annál inkább megismerjük a terület részletgazdagságát.

Következő különbség, az erdőfürdő egy irányított meditációs séta, ahol egyszerű gyakorlatokkal közösséget lehet megélni a természettel.

Ráadásul nem beszélgetünk közben, nem a társainkra figyelünk, hanem önmagunkra és a természetre. A csend abban segít, hogy figyelni tudjunk befelé és kifelé egyaránt. Minél csendesebb vagy egy erdőben, annál inkább felfedi magát.

Képzeld el, hogy egy erdőben sétálsz. A talpad alatt érzed a földet
és a leveleket, ahogy ropognak a gallyak.
Hallod a madarak énekét, és ha
fölnézel, az ágak rései között
megpillantod a kék eget, és látod,
ahogy a leszüremlő napsugarak
fénybe borítják előtted az ösvényt.
Mély lélegzetet veszel.
Megérzed az erdő illatát: a moha,
a gyanta, a föld és a fa illatát.
Az egészet magadba szívod.

Mijazaki Josifumi

Te magad kaptál-e valami pluszt a módszer elsajátításának a hatására?

Elmesélem, honnan indult ez bennem, hogy hivatalosan is megtanuljam az erdőfürdő vezető szakmát, és ezzel foglalkozzak, ez a vállalkozás legyen a hivatásom. Mindig közel állt hozzám a természet, kiskoromban szerettem volna állatokkal foglalkozni, zoológus lenni, aztán máshová vitt az élet.

Mindig nagyon színes életem volt, négy országban éltem, angolt tanítottam, több évet töltöttünk Barcelonában, ami nagyon klassz volt. A szociális életem is eléggé pörgött, lényegében a húszas éveimről elmondható, hogy egy nagyon szép életforma volt.

Lassan már négy éves a kisfiam, és amikor megszületett, az egy nagyon gyökeres változást hozott az életembe. Azt kellett elengednem, hogy abban a körülményben, színességben, amiben eddig éltem, már nem lehet részem. Annyira radikális különbség volt, az addigi életemhez képest, hogy nagyon erős pszichikai tüneteim lettem tőle, elértem egy komoly kiégés szakaszába.

Ez egy nagyon szomorú, de sok emberre jellemző állapot, ami egyébként ki tud alakulni a munkahelyen, ha sok stressz faktort kap, és nagyot kell teljesíteni. Az anyaság is hasonló, az alvásmegvonás, nincsenek szünetek, napi huszonnégy órában teljesíteni kell, úgyhogy ezek nagyon hasonlóak a munkahelyi kiégéshez. Pszichológus segítségével rájöttem, hogy nekem egy komoly felnőtt feladatra van szükségem.

Észrevettem, ha kijárok a természetbe, ez mennyire kisimítja az idegrendszerem. Aztán teljesen véletlen, hogy betévedtem egy könyvesboltba, és rátaláltam egy könyvre, amit úgy hívnak: Sinrin-joku. Miazaki Josifomi írta, egy japán kutató, aki magát az erdőfürdőzést, mint erdőterápiát kutatja. Ez a könyv egy kutatási összefoglaló, statisztikákkal, orvosilag igazolható tényekkel igazolva az erdőfürdőzés hatását. Sok országban egyébként kiegészítésként, receptre írják fel az erdőterápiát.

Elkezdtem ebben a témában kutatni, és megtaláltam az Association of Nature & Forest Therapy által szervezett oktatási lehetőséget. Bennem ez egy nagyon erős hívás volt, olyan, mint amikor az ember fejében felgyúlik a fény, amikor megtalálja a megoldást a problémájára.

Az erdőfürdőzés megtanulásával megkaptam azt a feltétlen szeretetet, amit azóta is nap mint nap megélek.

Ha többet szeretnél tudni Zsuzsi történetéből, és magáról az erdőfürdőzésről, hallgasd meg a felvételt, hidd el, egy percig sem fogod unni! És ha te is valamilyen hasonló problémával küzdesz, szeretettel ajánlom Valkó Zsuzsi erdőterápiás foglalkozását. Már maguknak a kutatásoknak is meggyőző ereje van, de ez kiegészítve Zsuzsinak a kellemes hangjával, pozitív kisugárzásával, még jobban megerősítette bennem, hogy ez egy remek terápia.

Erdőfürdőzés elérhetőségei:

Valkó Zsuzsanna
Tel: 36209308381
Email: zsuzsi@erdofurdozes.com
Erdőfürdőzés weboldala

Facebook

A falu hangjai

A falu hangjai

Vasárnapi idill A nagyváros zajától megcsömörlött értelmiségiek szívesen vesznek parasztházat egy faluban. Őket itt...