Válassza az Oldal lehetőséget

Csoda babám születése – Down-szindrómás a gyermekem! 
Csoda babám születése – Down-szindrómás a gyermekem! 

Szerző:
Kamhal Bea

2022.05.16.

Olvasási idő:

Nagy volt az öröm mikor kiderült, hogy babát várok. A sok rosszullét azért van, mert ott bent ennek a kis angyalnak ver a szíve.

Nem volt egyszerű a terhességem. Ami fájhat vagy probléma lehet, az engem megtalált. De minden nap beszéltem hozzá és biztosítottam róla, hogy nem baj, ezt a szülést ügyesen megcsináljuk együtt.  

Október 11-re voltam kiírva, de szeptember 20-án már jöttek a fájások. Tíz percesek. Stabilan. Nem jóslók, mert nem múltak el semmitől. A kórház azt mondta, hogy ha nem erősödik, nem vérzek, nem folyik a magzatvíz, akkor türelem és nyugalom. Majd csak stabil öt perceseknél induljunk be. Hát a stabil öt percesek elmaradtak. Egészen 24-e délelőttig kínoztak a tíz percesek.  

Október 24-én kellett mennem NST-re. A gép szép fájásokat mutatott. Aliz szívverése viszont sűrűn esett 120 alá. Azt mondták: nem baj. A doki megvizsgált. Közölte, hogy estére, de legkésőbb másnap délelőttre megérkezik a kisasszony. A 37. héten jártunk, így már nem volt probléma ebből.  

Este nyolc után vitt be Balázs a szülészetre. Akkor már három órája három perces fájásaim voltak. Vérezgettem, csak a fájás nem erősödött. Bevittek a szülőszobára, NST. Aliz szívverése nem jó értékeket mutatott. A szülésznő engem okolt, hogy biztosan nem ittam aznap eleget. Kötöttek infúziót és majd lássak csodát, rendeződik. Hát nem rendeződött. 

Viszont az én kis babám a legrosszabb napot szúrta ki érkezése időpontjának.

Hidegfront vége. 19 baba született aznap és mivel az én fájásaim nem erősödtek, kiraktak az osztályra. Egész éjjel zuhanyoztam és sétáltam. Csak azt mantráztam neki: erősek és ügyesek leszünk, nem lesz semmi baj. Persze ötödik gyereknél már tudod, hogy valami nem stimmel. Ha lefeküdtem, a fájások gyengültek.  

Reggel hatkor megvizsgáltak. Két ujjnyira nyíltam ki.  Nyolckor bevittek szülőszobára. Ismét minden szoba foglalt, már nem tudták hova tenni a megszült nőket. A nőgyógyászati osztály is kezdett megtelni kisbabákkal. Tehát rám idő, az nem sok volt. Doki nézte a papírjaimat, majd közölte: szuper, sokadik baba, anyuka tudni fogja mikor szül, majd szóljon. Megkaptam a szobámat, NST, infúzió. Kértem, hogy azt ne, direkt nem ittam már sokat, mert van egy húgyúti fertőzésem és nem bírok ki fél órát pisi nélkül. De bekötöttek. Ott hagytak egyedül, fotocellás ajtó rám zárva. Nővérhívó sehol.  

8.40 Bejött a szülésznő nagy morogva, leszedte rólam a gépet. Majd miután visszafeküdtem, ismét elment.  

9.00 Jött a doki, megvizsgált, 2,5 ujjnyira tágultam. “Szuper”. Mondtam, hogy nem erősödnek a fájások és nem is sűrűsödnek. Azt mondta semmi gond, majd, ha elfolyik a magzatvíz… Mondtam, hogy nekem egyikkel sem folyt el. Mondta, hogy oké akkor nemsokára jön és repeszt burkot.  

9.40-kor az én nem erősödő es sűrűsödő fájásaim hirtelen tolófájássá váltak. Rettegtem. Tudtam kizárt, hogy teljesen kinyíltam és a burok se repedt még meg. Nagy nehezen sikerült odakiabálni egy szülésznőt. Megnézett és lecseszett, hogy miért nem nyomtam. Mondtam, hogy elsősorban azért, mert oké, hogy tolófájás, de nem elég erős és hát a burok… De anyuka, ne tartsa vissza!!!  

10.00-re ért oda a doki. Az első fájásnál burkot repesztett, majd várt. 3 perc. Sok. De nem adtak oxitocint. Újabb fájás. Nyomjak. De nem elég erős… Minden erőmmel nyomtam, de normális fájás nélkül ez kb. lehetetlen küldetés.  

Harmadszorra jött a fájás, elkezdtem nyomni. Aliz már a szülőcsatornában és az én fájásaim teljesen eltűntek. Éreztem ahogy felszabadul a testem és semmi. A doki kétségbeesve nyomatta belém a lórúgásnyi oxitocint… Nyomkodta, rázta a hasam, hogy fájást produkáljon.  

Nagy nehezen jött is, viszont kiderült, hogy bizony a méhszáj nincs teljesen kinyílva és még a burok sem az igazi. Azt hittem meghalok a fájdalomtól, mikor a kezével segítette ki a manó fejét, majd belekönyökölt a hasamba és tolta kifelé. De sikerült.  

10.15 kor megszületett. Felsírt. Rám tették és én meg sem tudtam nézni mennyire szép, mert csak azt láttam, hogy lilul a szája és szóltam, hogy valami nem jó. Addigra már csak szörcsögve próbált levegőt venni. Mire az ajtóhoz értek vele, már csak egy lila kis csomó volt a doki kezében. 

Azt a negyedórát nem kívánom senkinek… Azt a zsibbasztó rettegést, hogy nem tudom mi van vele?

És ha baj van? Ha életben sem marad? Es én meg se öleltem… nem tudtam elmondani mennyire szeretem.  

Majd visszajött a doki és közölte, hogy oxigén támogatást kap a baba. Kezd a légzés stabilizálódni, viszont úgy néz ki, hogy kromoszóma rendellenesség áll fenn. Hallottam ahogy dobog a szívem, elzsibbad a testem és nem értem, nem akarom érteni mi a baj. Nagy nehezen kinyögtem, hogy down…? Közölte, hogy igen. Várjuk a gyerekorvost és ő majd többet mond.  

11 után ért oda a gyerekorvos. Bejött hozzám. De nem is emlékszem miket mondott, forgott velem a világ és csak sírni tudtam. A picit elvittek a PIC-re. Engem a kukák mellé toltak ki megfigyelésre, mert nem volt máshol hely. Fél egykor toltak át osztályra, akkor jött be a Balázs.

Próbált nyugtatni, hogy tévednek az orvosok, de én csak zokogni tudtam és mihamarabb át akartam menni a koraszülött osztályra. A nővérek nem akartak átengedni, mert itt a PIC egy másik épületben van és féltek, hogy elájulok szülés után pár órával. De én nem éreztem se fájdalmat, se rosszullétet, fegyverrel se tudtak volna megállítani.  

Átmentem. Az aktuális nővér egy arrogáns liba volt. Úgy beszélt velem, mintha én tehetnék róla, hogy down szindrómás a gyerekem…

De igazából nem is tudnám visszaidézni a szavait, mert csak álltam, néztem az inkubátorban fekvő, becsövezett kisbabámat, aki olyan rossz bőrben volt, hogy teljesen elhittem, hogy beteg… 

Elmosódott körülöttem a világ, szerintem hangosan zokogtam… Azt éreztem, hogy kiszakad a szívem a mellkasomból. Mondtam, hogy én megyek is, ne érezze az én tündérkém a szomorúságomat. Egész másnap reggelig csak zokogni tudtam.  

Másnap 11-kor mehettem át hozzá. Már levették az oxigénről, de inkubátorban volt. Szonda volt a szájában, azon keresztül megetethettem, de nem vehettem ki. A szülés összetörte az egész arcát.  

Az ötödik napnál járunk, de még mindig vannak horzsolásai és sebes a bal szemhéja.

Vasárnap beléptem pár down szindrómás csoportba, beszélgettem a szülőkkel. A lelkem mélyén kapaszkodom a kevés kis százalékba, hogy tévednek, de próbálok felkészülni arra, hogy az én pici babám más, mint a többi. 

Kérdeztem az orvost, hogy milyen külső jegyekből következtetnek a down-ra? Azt mondta pici a füle, nagy a nyelve, a nyaki bőr, illetve, a nagyujjas barázda a tenyerén. Na meg nem tipikus tünet, de össze van nőve mindkét lábán a második és a harmadik ujjacskája. 

Mondtam, hogy ismerek pici fülű embert, akinek kutya baja. A lábujjait tőlünk örökölte, apunak, tesóimnak, a tesóm gyerekének is össze van nőve. A négyujjas redőt az apjától örökölte. Neki is az van és nem beteg. Sőt Einsteinnek is az volt. Azt mondta, hogy sose hallott még olyat, hogy halmozottan van egy családban lábujj összenövés, de várjuk meg a szűrés eredményét. Ez kb. három hét.  

Közben volt nála kardiológus, mert a down egyik fő tünete a szívelégtelenség. Manónak egy pici lyuk van a szívén, ami az első levegőnél szokott bezáródni, csak neki ez nem sikerült. Zsófimnak ugyanez volt és a hat hónapos kontrollra magától helyre jött. Szóval Aliz szíve teszi a dolgát.  

Hétfőn tejesen elvették az oxigént és végre a karomba vehettem… Először.

Minden gyerekem imádom és csodálatos volt megfogni őket, de Aliz más. Soha nem gondoltam, hogy egy ilyen pici test ölelése ekkora boldogságot tud okozni. Annyi nap után, először történt az, hogy örömömben sírtam. Néztem ahogy figyel a kis gomb szemeivel és már nem érdekelt az sem, ha beteg, mert nekem csodaszép. Büszke vagyok rá, mert egy igazi kis harcos amazon már pár naposan is.

Nem egy betegség, hanem egy csodaszép kislány, aki már most annyi szeretet vált ki az emberből, amit el se lehet mondani.  

A falu hangjai

A falu hangjai

Vasárnapi idill A nagyváros zajától megcsömörlött értelmiségiek szívesen vesznek parasztházat egy faluban. Őket itt...