Válassza az Oldal lehetőséget

Együnk egészségesen, de ne tegyük rabbá magunkat – interjú Szigeti Cecíliával az ökológiai lábnyomról és a húsmentes táplálkozásról
Együnk egészségesen, de ne tegyük rabbá magunkat – interjú Szigeti Cecíliával az ökológiai lábnyomról és a húsmentes táplálkozásról

Szerző:
Balassa Margó

2021.03.16.

Olvasási idő:

Egy facebook csoportban felmerült a téma, hogy ha valaki húsmentesen étkezik, valóban kisebb lesz-e az ökológiai lábnyoma. Persze heves vita kerekedett a húsfogyasztást védők és az ellenzők között. Mivel most tértem át a húsmentes táplálkozásra, különösen érdekel ez a téma, ezért megkértem egy kedves ismerősömet, hogy beszélgessünk erről a kérdésről. 

Dr. Szigeti Cecília a győri Széchenyi István Egyetem Nemzetközi és Elméleti Gazdaságtan Tanszékének vezetője, az ökológiai lábnyom egyik jeles szakértője. Egy kutatócsoporttal három éven keresztül dolgoztak egy olyan tudományos munkán, amelynek eredményeként az ökológiai lábnyom kiszámítására sikerült egy egyedülálló módszert kidolgozni. Itt olvashattok erről a kutatásról, és egyúttal szeretnék gratulálni ehhez a szép munkához. 

Tudom, hogy nehéz szakszavak nélkül beszélni annak, aki ebben él és dolgozik, de arra kérlek, próbálj meg egyszerűen mesélni erről úgy, hogy mi hétköznapi emberek is megértsük, tulajdonképpen mi is az ökológiai lábnyom. Mint már többször is elmondtad, téves képzetek kapcsolódnak ehhez a fogalomhoz, akkor lebbentsük fel a fátylat, mi hát a valóság? 

A fenntarthatóságot nagyon sokféleképpen próbálják meghatározni, definiálni, mérni, nem mindegy, hogy mit teszünk a középpontjába. Az ökológiai lábnyom ezek közül egy mérési lehetőség, egy megközelítési forma. Nem feltétlenül a legjobb, de a legkönnyebben felfogható. Olyan szinten univerzális, mint a pénz. Mindenféle tevékenységet, amit pénzben ki lehet fejezni, azt földben is ki lehet fejezni. Az ökológiai lábnyom ezeknek a makrogazdasági folyamatoknak a földterületben való lefordítása. Minden, ami a világon létrejön, annak valamiféle erőforrás igénye van.  Ez nem csak makro szinten igaz, hanem az egyéni ember szintjén is.  A mi tevékenységünk is mérhető pénzben, és mérhető olyan erőforrásokban, amit felhasználunk a dolognak a létrehozásához. 

Ha ez pont ugyanazt tudja, mint a pénz, akkor miért van rá szükség? 

A pénzről azt mondjuk, hogy minél több, annál jobb, tehát nincs mihez hasonlítani, hogy mi a sok, mi az elég.  Míg az ökológiai lábnyomban az a jó, hogy van mihez hasonlítani. Összehasonlítjuk a rendelkezésre álló biológiai kapacitással: a rendelkezésre álló földterületet azzal, amit elhasználunk, mert annak van felső határa. Az ökológiai lábnyom kalkulátorok ezen az elven működnek. Hogy amit mi fogyasztunk, mekkora területen lehet előállítani, és ehhez képest mekkora a rendelkezésre álló terület. Pl. Ausztrália vagy Kanada könnyen megmaradnak a saját kapacitásukon belül, de vannak olyan országok, mint például Luxemburg, ahol esély sincs rá.

Minél nagyobb az adott, a rendelkezésünkre álló földterület, és minél kevésbé sűrűn lakott, annál nagyobb esélyünk van arra, hogy önfenntartó legyen egy ország. 

A húsfogyasztást hol kell elhelyezni, milyen hatással van az ökológiai lábnyomra?

A húsfogyasztás teljes elvetése egy téves irány. Ebben a témában nem nagyon lehet egyértelmű üzeneteket megfogalmazni, hogy korrekt üzenetek legyenek. Általános értelemben annyit lehet állítani, hogy minden olyan dolognak nagyobb az ökológia lábnyoma, ami több erőforrást igényel.

Ha én úgy döntök, hogy reggelizem egy almát, és ezt az almát a balatonakarattyai kertből leszakítom a fáról, akkor ennek az almának az ökológiai lábnyoma akkora, mint amekkora területen az almafa van. Abban az esetben, ha ezt én megveszem a boltban, akkor ennek a lábnyoma akkora amekkora területen létrehozzák, amennyi kell ahhoz a szállításhoz, amennyi út, energia, hogy odavigyék a boltba, amekkora a bolt területéből szükséges, hogy tárolják, és amíg én a boltból hazaviszem. Tehát ha megkérdezed mekkora az alma ökológiai lábnyoma, akkor azt mondom, attól függ. 

A hússal is ugyanez a helyzet. A húsnak azért nagy az ökológiai lábnyoma, mert az állatot valamivel etetni kell, és ezt valahol meg kell termelni.  Az a kérdés, hogy azt a zabot én eszem meg egy zabkekszben, vagy az állat eszi meg a takarmányban. Nyilván, ha takarmányként használjuk, nagyobb lesz a veszteség, mert azt a kekszet az ember is megehette volna, és építhette volna a saját testét. De a marhát táplálom vele, az ő testét építem, de annak csak egy kis részét fogjuk elfogyasztani. Ezért az állat mindig nagyobb veszteséget jelent ilyen szempontból. Kivéve akkor, ha melléktermékeken él pl. a cukorgyártás melléktermékein. Vagy ilyen szempontból jó példa a háztáji sertéstartás, amikor az állat megeszi a maradékot. Baromfitartás, amikor elkapirgál a csirke a gazdaságban. Alapvetően a növénynél jóval kisebb ez a veszteség arány.

Azzal érvelt nekem valaki, hogy a növénytermesztésnek is nagy az ökológiai lábnyoma, mert miatta is kivágnak erdőket, sokat kell locsolni, nagy a vízfogyasztása stb.

Ez igaz, de az nem mindegy, hogy ki eszi meg a növényt. A növénytermesztésnek valóban van ökológiai lábnyoma, időnként egészen komoly. Az azonban általánosan igaz, amit egy emberrel megetethetnénk, azt nem célszerű állattal megetetni.   

Ha viszont ezeket az állatokat a legelőn legeltetik, télre pedig lekaszálják a rétet, és azzal a szénával etetik a marhákat, akkor annak nem olyan nagy az ökológiai lábnyoma?

Nem ez egy egészen barátságos érték lesz. Ha valaki olyan állat húsát eszi amelyik eléldegél a háztájiból, az egy racionális megoldás.  De abban az esetben, ha a marhahúst Argentínából rendelik, az egészen biztosan nagyon rossz lesz. De ugyanez vonatkozik a zöldségre is. 

Akkor kérlek hasonlítsuk össze: ha én tartok csirkét, saját magam megtermesztem a kukoricát, és ezt a csirkét fogyasztom, akkor annak kisebb az ökológiai lábnyoma, mintha olyan zöldséget, gyümölcsöt eszek, amit például Dél-Amerikából hoznak be. Akkor hiába étkezem húsmentesen, ennek nagyobb az ökológiai lábnyoma?

Szinte biztos. A távolsági szállításnak, hűtőhajóknak, tárolásnak, raktározásnak nagyon nagy az ökológiai lábnyoma.  De ha valaki Magyarországon szigorúan el akarja kerülni az állati termékeket, akkor eléggé korlátozottak a lehetőségei télen, tehát az egy nagyon komoly lemondással járó életvitel. Abban az esetben, ha fehérjetudatosan akar táplálkozni, neki nagyon fontos, hogy legyen quinoa az étrendjében, akkor megint csak nagyobb lesz az érték. A quinoa most egy nagyon divatos termék, mindenfélét lehet belőle készíteni, de a hátránya, hogy Dél-Amerikából származik, és minden egyebek hozzá kapcsolódnak, a szállítás, tárolás stb.  

Ezek mindig egyéni döntések: kinek mi a fontosabb. Az állati nem állati kérdés talán sokaknak inkább etikai megfontolás. Akit az állat, mint élőlény elfogyasztása zavar, akkor ne fogyasszon állati eredetű terméket, de próbáljon meg növényi elemekből úgy összeállítani egy étrendet, hogy ez valóban környezetbarát megoldás legyen. Aki pedig akar állatot fogyasztani, az is próbáljon meg lokális dolgokat választani. Minél feldolgozatlanabb, és minél inkább helyi, annál inkább környezetbarát. 

Az tehát egyáltalán nem biztos, hogy a hús fogyasztásával valaki hatalmas nagy környezeti károkat okoz.

Te miért lettél vegetáriánus?

Én nem vagyok vegetáriánus. Mindenfélét eszem, csak nem kívánom a húsféléket, de nincs benne különösebb tudatosság. 

Megbeszéltük egy ismerősömmel, hogy mi alternatív vegetáriánusok vagyunk, néha azért eszem húst. Például barátokkal közös szalonnasütés, bográcsozás… Ezek olyan élmények, amelyeket kár lenne elszalasztani.

Azt gondolom, jó az, hogy az ember megpróbálja a döntéseit egy jobb irányba változtatni. Ugyanakkor viszont az a fajta állandó önsanyargatás, és a mindenféle szempontból a saját magunk nyomorultabbá tétele sem cél. Nem azt jelenti, hogy hedonistaként kell élni, de az adódó lehetőségeket, ami éppen jól esik, azt érdemes elfogadni. Én például szeretem a déli gyümölcsöket, nem nagyon élnék meg citrom nélkül, de nyilván megpróbálom más területen meg visszafogni a dolgokat. Megpróbálom egy kereten belül tartani. Erre jó az ökológiai lábnyom: ha egyik esetben valamiért túlnyúlok, akkor megpróbálom valami mással kisebbre venni. És ezek viszonylag jó dolgok. A beszerzés módja, hogy az ember honnan és hogyan szerzi be, hogy mennyire igyekszik racionálisan megszervezni a vásárlásait.

Ami még fontos, ha túlmegyünk az ökológiai lábnyomon, hogy magukat a fenntarthatósági szempontokat nagyon sokféle számítással lehet kifejezni. Van egy olyan, hogy “Jobb élet” index, amely nagyon sokféle szempontot integrál.  Nem csak környezeti szempontokat, hanem az embernek az élettel való elégedettségét is. Mindenki maga tudja beállítani azt, hogy ő melyik szempontot tartja fontosnak. Meg tudjuk nézni azt, hogy most nekem az a prioritás, hogy nagyon környezetbarát legyen ez a dolog, tényleg céklát és répát fogok enni, és abból is csak a házilag termesztettet. Hiába csorog a nyálam, hogy akarok egy citromot, akkor sem eszem meg, akkor valószínűleg a környezeti érték jó lesz, viszont az élettel való elégedettségem sokkal kevésbé lesz jó. Ha nekem a környezeti érték a fontosabb, ennek van az elsődleges szempontja, ha az élettel való elégedettség, vagy az egészség, akkor azt állítom be, akkor azokat fogja felül értékelni. 

Ha az ember ezt kitölti, látja, hogy mennyire éli boldogan az életét. Ez egy hasznos dolog, mert nagyon sokféle szempontból tevődik össze. 

Azt szoktam mondani, hogy egy valamit érdemes a fogyasztásban kerülni, azt, ami nem tesz boldoggá. Ha nem leszek egészségesebb, nem leszek szebb, nem leszek boldogabb, az tényleg nem használ semmit. Amikor olyan dolgot veszek, ami kacat, pontosan tudom, hogy nem kell semmire, amikor olyan élelmiszert veszek, ami nem egészséges, nem is szeretem, túl sok… 

De olyat nem vesz az ember, vagy igen?

Hát persze, hogy vesz. Iszonyú mennyiségű élelmiszer hulladék keletkezik. Azok egészen biztosan feleslegesek.

Nagyon sokszor van olyan, hogy valamiféle társadalmi elvárásból vásárolunk. Gondolj csak mondjuk egy karácsonyi menüre. Hányszor főznek olyat az emberek, amit igazából senki sem szeret, de kell. Például a bejgli, amit eleve kukának készítenek. Azért készítek valamit, mert azt gondolják, hogy úgy illik.

A legnagyobb eredményeket ott lehetne elérni, hogy az emberek megpróbálnának szembe nézni magukkal, és azt fogyasztanának, amire szükségük van, amit valóban szeretnének. Viszont azt meg tegyék örömmel. A legrosszabb dolog, ha valaki állandó lelkiismeret-furdalással fogyaszt valamit, hogy ez egészségtelen, vagy ennek magas az ökolábnyoma. Döntse el, hogy bevállalja ezt a dolgot, és maximum, ha túllép egy ilyen kereten, akkor fogja vissza valahol máshol. De amikor azt elfogyasztja, az legyen örömteli. Egyébként semmi értelme nincsen. 

Mindig a rendelkezésre álló legjobb megoldásokat érdemes keresni. Extrém mennyiségű terhet nem érdemes magunkra venni az élet fenntartására, az élet célját nem ezek adják meg. Ezek ahhoz szükségesek, hogy életben maradjunk, fennmaradjunk és a környezetünk is megmaradjon. De az ember alkotó energiáit ne ezekre gyilkolja el, hanem próbáljon ennél magasabb szempontokat találni. Rettentő fontos, hogy mit eszünk, tehát én nem arról akarom lebeszélni az embereket, hogy együnk egészségesen vagy gazdálkodjuk tudatosan. Együnk egészségesen, de ne tegyük rabbá magunkat rengeteg szabállyal. Olyan tudást szerezzünk, amitől az ember szabadabb lesz. Itt van egy nagyon fontos mérőpont: valaminek az ismerete szabadabbá, vagy még inkább rabbá tesz engem. 

Ezek nagyon szép gondolatok, és hálásan köszönöm neked, mert ez most annyira jókor jött… Azt hiszem kiutat mutattál nekem a bizonytalanságból, megerősítettél abban, hogy jó úton haladok. Sok sikert a további munkádban, köszönöm az interjút.