Válassza az Oldal lehetőséget

Gyűrűfű ökofalu 30 éves – interjú Kilián Imrével, a falu egyik alapítójával
Gyűrűfű ökofalu 30 éves – interjú Kilián Imrével, a falu egyik alapítójával

Szerző:
Balassa Margó

2021.07.08.

Olvasási idő:

Gyűrűfű ökofalu 30 éves.

Harminc évvel ezelőtt egypár lelkes fiatal elhatározta, hogy “elhagyja a várost” és egy olyan települést hoz létre, ami összhangban van a természettel, ami nem kihasználja azt, hanem éppen hogy építi, belesimulva, együtt lélegezve vele.    

 Az évforduló alkalmából Kilián Imrével, a falu egyik alapítójával beszélgettünk.   

Honnan jött az ötlet, hogy egy ökofaluban telepedj le? 

Gyerekkorom óta elvágyom a városokból. A szüleim gyakran költöztek, és amikor egyetemre Budapestre kerültem rögtön azt éreztem: ez egy szép város, de nem az enyém. Később a fellazuló kommunizmusban többféle alternatív csoportosulást is erősítettem: pl. az érthetetlen nevű „Harmadik Part” folyóirat szerkesztésében tevékenykedtem. Itt jelent meg a BME Zöld Kör felhívása „Elhagyom a várost” címmel, ami lényegileg egy ökofalu alapítást javasolt. 

A dolognak az adott lendületet, hogy az EYFA összeurópai csoportosulás Bugacpusztán tartotta az Ökotópia c. táborát, ahol a BME zöldkörösökön kívül még sok-sok hasonszőrű emberrel, magyarokkal is találkoztam. Ezek közül a legfontosabb (és utólag visszatekintve a legnagyobb tévedésem) a Borsos Bélával való ismeretség volt, akivel gyorsan elhatároztuk, hogy az ökofalut kettőnk vezetésével építjük fel. Ki is léptünk a Zöld Kör kereteiből – nem kizárva persze senkit sem, ha csatlakozni kívánna. 

Miért pont Gyűrűfű? Hogy találtatok rá?  

Az addigi életszakaszomban valami tanya építésén gondolkodtam, ami valahol a fővárosi agglomeráció peremén lett volna. Informatikusként onnan még be tudtam volna egyes napokon a fővárosba járni, de más napokon otthon is tudtam volna dolgozni. (Ne feledjük, hogy az Internet akkortájt még nem jelentett többet, mint csupán szövegtartalmú levelek lassú továbbítását a hagyományos telefonvonalakon.) Béla arról győzött meg, hogy ennél távolabbra is érdemes menni, egyrészt mert a távolság valahogy áthidalható, másrészt mert olcsóbbak a földárak, és esetleg találhatunk érintetlen területet is. Első javaslata Korpád volt, a dombtető, ami később Gyűrűfűvé alakult, és a körülölelő teljes vízgyűjtő területet magába foglalta. 

Úgy tudom, hogy amikor idejöttetek, szinte csak puszta volt a régi falu helyén. Se áram, se víz, se út. Nagyon sokat kellett dolgozni, szervezni ahhoz, hogy most egy pici, de virágzó és élhető település legyen. Hogyan fogtatok hozzá ehhez a nagy feladathoz?

Gyűrűfű egy a 70-es években kihalt falu volt, ahonnan a lakók elköltöztek és más helyen általában újabb lakóhelyet építettek maguknak. Ezért ami a házakból értékes volt, vagyis égetett tégla, cserép, gerenda, nyílászárók, azokat elvitték magukkal. A maradó vályogfalakkal viszont pár év alatt végzett a víz, a jég és az időjárás.  

Később telekjogilag is egyetlen táblába vonták össze a falu területét. Az áramszolgáltató visszabontotta a villanyhálózatot, dózerekkel ledöntötték a még álló házfalakat és betolták a kutak nagy részét is. Húsz év alatt a természet mindent visszafoglalt. Amikor a rendszerváltáskor erre jártunk, a korábbi falura már rá sem lehetett ismerni. 

Az első feladataink között volt az építkezések alapfeltételeinek biztosítása, így a villanyhálózat ismételt létrehozása, kutak tisztítása és ásása. Nem utolsósorban a jogi feltételek biztosítása: vagyis a területre érvényes rendezési terv létrehozása. Ez rendelkezett a terület ún. farmgazdaságokká felosztásáról, és az alkalmazható építési és egyéb technológiákról is. Nyilván ezek körét az ökofalu definíciójának megfelelő gondossággal és szigorúsággal határoztuk meg. 

Mikor kezdted az építkezést és mikor költöztél ide?  

Alapító vagyok, Ibafára 1992 őszén költöztem. Azután pár évig nem volt jogilag lehetséges magánházakat építeni, ezért a Közösségi Ház építésébe fogtunk bele. A magánházakhoz egy a településrészre érvényes építészeti rendezési tervet kellett előbb készíteni, amely többek között rögzíti a település földhasznosítási módjait és zónáit. Kialakítja a lakótelkeket, és korlátozásokat szab meg az építkezés és az épületek használata során alkalmazható technológiákra is. Erre először 1996-ban nyílt lehetőség. A ház 1999-ben volt olyan állapotban, hogy családommal beköltözhettünk, de még pár évig tartott ezután is az építkezés, bár kissé lassuló ütemben. 

A házad milyen technológiával készült?  

A házam egy gömbház, amely egy geodétikus fakupola vázára épült, könnyűvályog térkitöltéssel. Ez egyrészt a háznak egyfajta jurta-szerű kinézetet és használati módot kölcsönöz, másrészt a könnyűvályog amúgy is eléggé jó hőszigetelő, amit csak fokoz a könnyűvályogra szerelt 10cm vastagságú nádpallós külső szigetelés. A házon belül fafűtés van egyetlen központi rakott kályhával, ami kazánként is működik, és a közeli helyeket közvetlenül, míg a távoliakat radiátorosan fűti. 

A meleg vizet télen szintén ez a kályha szolgáltatja, ami egy hőcserélőn keresztül egy klasszikusnak kinéző (de elektromos szálat nem tartalmazó) víztároló bojlert fűt. A ház déli oldala ablakokkal nyitott, és itt található egy 120 literes tartályos napkollektor is, ami nyáridőben ad meleg vizet. 

A nagyméretű ablakfelületek hatása napos téli napokon komoly, 3-4 C fokot is emelhet a hőmérsékleten, ami miatt vannak még fagyos napok is, amikor reggel nem kell befűteni.  

Gondolom ilyenkor a nyári nagy melegben pedig kellemesen hűvös a ház. A vályogfal és a rengeteg fa, amely körül veszi a házadat kellemes klímát biztosít. Olyan, mintha egy erdőben élnél, szinte nem is látszik a szomszéd.  

Mindenkinek nagy telke van Gyűrűfűn, egy hektár körüli, tulajdonképpen hasonlít kicsit az elrendezése az Őrségi szeres településekhez. Mi motivált benneteket, hogy ez mellett a településforma mellett döntsetek? Hogyan alakult ki a falu “tervrajza”? 

A hagyományos falvak szerkezetét sok egyéb történelmi tényező alakította – többek között az ellenség támadása, a telkek örökösök közötti felaprózódása miatt alakultak ki a keskeny telkek. Gyűrűfű is ilyen falu volt, de ezt a formát egyikünk sem akarta tovább éltetni. Nem feltámasztani akartuk a meghalt falut, hanem újjá szülni, újjá alakítani.  

Igyekeztünk a vonatkozó előírások és beépítési arányok figyelembevételével is olyan telekméretet meghatározni, amelyben még a gazda nem érzi magát kerítéselemek közé zárva. De amit nem akartunk, hogy kisebb gyalogtúra legyen, ha valamelyik szomszédot szeretnénk barátkozás vagy segítségnyújtás végett felkeresi. Ez valósult nagyjából meg, ami a még ősibb, szeres településformának felel meg, és hazánk egyes helyein (pl. az Őrségben) ma is fellelhető még. 

Ennek egyik vonása a hagyományos építészet – legfeljebb csak kicsit modernizált – újrafelfedezése és feltámasztása. Ez leginkább a különféle vályogtechnológiákat jelenti, amely tényleg egyfajta „vályogklímát” jelent, még a legforróbb nyári napokon is hűs, mintha tényleg valami aktív klíma berendezés üzemelne a házban. 

Szerinted elméletben, papírforma szerint milyen egy ökofalu? Mi az, amit egy ilyen településnek meg kell valósítania?  

Az ökofalu fogalmát sokan sokféle módon magyarázgatják, és általában három elemcsoportot emelnék ki.  

Első vonásként a spirituális, vagyis lelki, hitbéli irányt. Úgy gondoltuk, hogy semmiképpen sem akarnánk egy beégetett vallást, vagy pláne nem egyházat a falura kényszeríteni. Nem értettünk egyet a kötelező államvallás filozófiájával, ehelyett az efféle igények alulról jövő szerveződésének adtunk nyílt terepet.   

Második vonásként a humánökológiai tervezési elemeket emelik ki, amelyek az alkalmazott technológiákat, és ezek együttműködését, anyagok és energiák körforgalmát jelentik. Mindezek lényegileg már akkortájt is léteztek, csak esetleg nem voltak a kirakatba téve, nem voltak egymással összeszervezve, netán túl drágák voltak.  

Harmadik vonásként pedig az egész település életében egyfajta közösségi vezéreltséget akartunk megvalósítani. Ez egyrészt egy sor nemformális kulturális vagy társadalmi esemény megszervezését jelenti, másrészt közösen megvalósítandó ügyeket, amelyből a lakosok közösen részesedhetnek. Harmadrészt pedig közös döntéshozatalt, ahol a vezetés nem hatalom, hanem inkább szolgálat és felelősség. A vezetők leválthatók és választhatók, és ahol mindenki véleménye egyaránt fontos, és a szűk körű döntések mindenféle kérdésben a teljes közösség szintjén felülbírálhatók. 

Megvalósultak ezek az elképzelések? 

Erre a kérdésre többirányú a válasz. Általánosságban azt lehet mondani, hogy félig töltötték a poharat. 

A félig telt pohár: a céljainkból sokat megvalósítottunk, olyan helyen élhetünk, ahol mindig akartunk, és a szomszédaink között nem kevés olyan van, akivel szinte testvéri a viszony, és tudjuk, hogy mindig számíthatunk a másikra. Olyan házakban élhetünk, amilyenben akartunk, olyan vizet ihatunk, amit a saját kutunkból nyerünk ki. Olyan tűzifával fűtünk, amit a saját erdeinkből magunk gyűjtünk össze és darabolunk fel, végül olyan terményt hozhatunk be a kertből, ami nem látott vegyszereket. 

A félig üres pohár: Gyűrűfűn jelenleg igen súlyos emberi megosztottság van. A faluból eltávozott egyik erős akaratú alapítótársunkat a faluépítést kezdeményező Gyűrűfű Alapítvány jogi alapítójává tette, majd ilyen minőségben elnökké is választatta magát. A közösségi alapelvekre fittyet hányva szűk körű döntéseket hoz az alapítványi kérdésekben.  

A döntéseiről a falu lakosságát csak félig-meddig tájékoztatja, és mindeközben a falu korábbi intézményei, valamint egyes lakosok ellen adminisztratív támadássorozatot intéz. Pl. pillanatnyilag egy eléggé kritikus bírósági per is folyamatban van. 

Számomra mindig nagyon fontos volt a tervezett ökofalu közösségi oldalának a felépítése is, és most rémülten látom, hogy néhány ember éppen ezt, a közösségi szerveződést zilálja tudatosan szét. Eközben mereven elzárkóznak minden együttműködés vagy tárgyalás elől.  

Ez a folyamat 2-3 éve tart, közben a lakosság létszáma közel a felére csökkent a csúcsidőszakéhoz képest. Úgy gondolom, hogy ezek miatt az ökofalu építés Gyűrűfűn megbukott – múlt időben és befejezett módban. Lett belőle egy olyan falu, ahol különböző okokból és kényszerekből az ökológia gondolkodásmód, mint alapkövetelmény azért még megmaradt. 

Ez nagyon szomorú… De talán van némi esély arra, hogy újra egy közösségként működjön a falu. Szerinted lehet tenni valamit még azért, hogy megvalósuljanak az eredeti elképzelések?  

Jó kérdés. Mint írtam, Nagy Imrét idézve azt mondhatom, hogy csapataink harcban állnak… Ha egy közösségben markánsan különféle értékrendszerű csoportok jönnek létre, annak a megoldása az lehet, ha egyes közösségek közösségét hozzák létre.  

Ez azt jelenti, hogy a meglévő felelősségi és döntési köröket tiszteletben tartva ki-ki folytatja a saját területén az önálló tevékenységet. Az egyes közösségek pedig az esetleges közös kérdések megoldásában változatlanul egyeztetéseket és tárgyalásokat folytatnak.  

Ennek azonban az az alapfeltétele, hogy az egyes klikkek egyáltalán szóba álljanak egymással és békét kössenek. Sajnos ez elsősorban a tárgyalásoktól elzárkózók és a támadásokat indítók részéről jelent változtatási igényt és ezzel összefüggő feladatokat. 

Persze a dolgoknak van egy olyan olvasata is, hogy egy külső veszély általában megnöveli a maradó emberek együttműködési hajlandóságát, és megerősíti a meglevő közösségi szervezeteket. Ebben a megközelítésben még hálásak is lehetünk az önjelölt elnöknek, mert a közösségi oldal megtámadásával a közösségi szerveződések megerősödését eredményezte. 

Ami engem személyesen illet: nagyon vágyom rá, hogy a fölös energiáimat ne ezer az támadás kivédésébe vagy még trükkösebb cselek visszacselezésébe kelljen fektetnem, de sajnos a jelenlegi jogi helyzet nem kínál könnyű megoldási lehetőséget. 

Egyedül élek a házamban és igen sok dolgom van rajta, de a házon kívül is és a közelebbi/ távolabbi családom, a közösségem és számos barátom ügyeiben is. 

A megboldogult emlékezetű Síklaky István szerint – egy közösségben a többségnek a rátámadó kisebbség kezéből ki kell csavarnia a fegyvert. 

Szeretném, ha építhetnék – és nem csak a romboló kezeket kellene lefognom… 

Hogy ne ilyen szomorú gondolattal fejezzük be a beszélgetést, van valami pozitív üzeneted azok számára, akik hasonló vállalkozásba fognak? Hiszen azért ti nagy dolgot hoztatok itt létre, hogy a te szavaiddal éljek: egy közös falugyereket.  

A végszó legfeljebb keserédes lehet… Közös erőfeszítéssel harminc éve kitaláltunk valamit, ami szép volt, jó volt, és nekifogtunk a megvalósításnak. Ez sikerült is, hiszen ahol korábban csak a természet volt, ott sikerült létrehoznunk egy élő és működő faluközösséget.  

Sajnos azonban sem a külvilág negatív hatásaitól nem sikerült hatékonyan védekeznünk, sem a saját emberi különbözőségeinket nem sikerült megnyugtató módon rendeznünk, ami miatt az eredeti elképzeléseket az eredeti szépségükben és gazdagságukban nem sikerült megvalósítanunk.  

Közismert képet idézve: kicsit olyan Gyűrűfű, mint a magyar narancs… kicsit fakóbb, kicsit kisebb, kicsit savanyúbb… de a miénk. 

A filmmel szemben azonban van egy nagyon fontos pozitív végüzenetünk:  

Gyűrűfű valóság. Nem csalás. 

Weboldal

Facebook

Sötétvölgyi Krónika – Kilián Imre, Gyűrűfű ökofalu

Lovastanya Vendégház, Gyűrűfű

#Stopbántalmazás

#Stopbántalmazás

Született egy impulzusbejegyzés a privát facebook oldalamra a #stopbántalmazás jegyében. Leírni is fájdalmas, a...