Válassza az Oldal lehetőséget

Hagyomány kontra feminizmus
Hagyomány kontra feminizmus

Szerző:
Balassa Margó

2021.04.12.

Olvasási idő:

Mindig meglep, ha egy nőtársam a feminista szót pejoratív értelemben használja, például egy posztban egy hölgy így reklamált: de sok itt a feminista. Igen, szerencsére sok és egyre több a feminista. Én csak azon csodálkozom, hogy nem MINDEN nő az. Vajon miért? Ennek szeretnék utána járni ebben a cikkemben.  

Nagy csalódás ért, amikor a húsvét előtti napokban az egyik kedvenc bloggeremtől a következő ajánlót olvastam: 

“Ünnepek idején mi más lehetne egy háziasszony célja, mint hogy minden ragyogjon, tiszta legyen otthon?” Hoppá. Hát már itt kiakadtam, de ez még nem volt elég, a cikk címe további érdekességeket rejtegetett: “Legyen az asszonynak mivel mosogasson, súrolgasson” 

Nem tudom ki hogy van vele, de én azt szeretném, ha 2021-ben nem az lenne egy nő célja húsvétkor, hogy minden ragyogjon. Nem azt mondom ezzel, hogy koszos legyen a lakás, mert nagyon is szeretem a rendet, a tisztaságot.

De hogy ez legyen az életem célja, kikérem magamnak, kikérem a gyerekeimnek, és kikérem a leendő unokáim számára is.  

Csodálatos gyermekeim vannak, és mindegyiknek van felemelő, igazán szép terve az életben, de ez egyikőjüknek sem tartozik az életcélja közé, és én ennek nagyon örülök. 

Persze nem bírtam ki, hogy ne szóljak hozzá, jeleztem az oldal tulajdonosának a kifogásaimat, és hát jött is a reakció, a legfinomabb volt ezek közül az ominózus idézet: de sok itt a feminista. Ezt írta egy NŐ. Mi a baj ezzel? Az, hogy amikor végre-végre sok csodálatos ember kivívta nekünk, hogy legalább ilyen szinten tartsunk az egyenlőségben (azért még messze a tökéletestől), akkor valóban vannak olyanok, akik szeretnének visszafejlődni? Valóban az a vágyuk, hogy főzőkanállal az egyik kezükben, a porronggyal a másik kezükben suvickoljanak egész nap?  

 Miért háborodtam fel ezen ennyire? – kérdezhetitek tőlem, jogosan. Sajnos én nagyon nehezen győztem le magamban a belém sulykolt elvárásokat, sőt szerintem még ma sem sikerült teljesen. 

Imádtam olvasni, még most is hálásan és szeretettel gondolok kedvenc tanáromra, aki akkoriban a könyvtárosi feladatokat is ellátta a faluban, és megszerettette velem az olvasást: Borsos József magyar nyelv és történelem tanár, igazi pedagógus volt.  

Otthon egész gyerekkoromban azt hallgattam, az olvasás lustaság, henyélés, rejtegetni kellett a könyvet anyám előtt. Csak az volt a jó dolog, amikor dolgoztam: takarítottam, kapáltam, borsót pucoltam, mákot egyeltem. Ez volt az érték anyám számára. Ma már nem hibáztatom, hiszen ő sem tudta túllépni a gyerekkorában belenevelt elveket, ezt adta tovább a gyerekeinek.  

De én többet szerettem volna: a könyvek által egy csoda nyílt ki számomra, bejártam a világot, gyönyörű tájakat láttam, csodálatos embereket ismertem meg, egy varázslat volt a szürke valóságomban. Ezt akarták tőlem elvenni a mosogatás, a portörlés és a söprögetés “javára”. 

Állandó feszültségben éltem, mert ha anyám nem volt otthon faltam a könyveket, aztán persze minden kiadott munkával el voltam maradva, és amikor láttam, hogy közeledik az idő, lassan hazaér, mint az őrült dolgoztam, hogy mindent elvégezzek. Rettenetes frusztráció alakult ki bennem, és még ma is sokszor előjön, és megkeseríti a napjaimat.  

Persze most azt gondoljátok, de hát ezeket a munkákat meg kell csinálni, el kell végezni, és igazatok van. Szeretnénk szép környezetben élni, finomakat enni, tiszta ruhában járni. Nincs receptem, hogyan kell tökéletesen csinálni, hogy minden megvalósuljon, minden igényünk kielégüljön, és jól is érezzük magunkat, kiteljesedhessünk.  

De egyet biztosan tudok: azért mert nő vagyok és megfőzőm az ebédet, nem háziasszony vagyok. Nem ez az identitásom. Könyvtáros vagyok és újságíró, egy ember aki szeret olvasni, szereti a természetet és szeret alkotni, gyöngyöt fűzni, kosarat fonni.

Ez vagyok és nem háziasszony.

Nem “hozzámentem a férjemhez”, hanem összeházasodtunk.

Nem az “uram”, hanem a párom vagy a társam.  

Még tovább bonyolódott az ügy, jött egy újabb érv a cikkírótól: “És tudod folyamatosan az jár a fejemben hová jutunk vagy már hová jutottunk amiatt, hogy a nők női szerepbe kényszerítik fiaikat.” 

Hova juthatunk? Egy igazságosabb világhoz, kevesebb nyomorult, a hivatás és a háztartás között őrlődő nőhöz, boldogabb párkapcsolathoz, teljesebb családi élethez és esetleg nagyobb gyermekvállalási kedvhez.  

Betetőzésképpen ezt írta még a szerző: “Mert, ha a háziasszonynak nem célja, nem igénye a tisztaság, akkor az a család rég elveszett” Én meg azt mondom, hogy az az ember, akinek nincs varázslat, szépség az életében, az az igazán elveszett. Olyan boldog vagyok, hogy sikerült valamennyire legyűrni magamban ezeket az avítt elvárásokat, hogy nem tudom szavakkal elmondani.  

Ráadásul azt szeretném, ha minden ember életében lenne varázslat. Tiszta önzésből kívánom ezt, mert mindenki hatással van a környezetére, a többi emberre, és ha mosoly van az arcokon, a mosoly sokszorozódik. De ha csak frusztráció az elvárásoktól, akkor az fog tovább terjedni, szomorú és leharcolt embereket láthatunk magunk körül, szomorúak és lehangoltak leszünk mi magunk is.  

Mit szeretnénk? Azt, hogy mindenki a lehető legboldogabb legyen, vagy azt, hogy gúzsba kössön bennünket az elvárás, és szétszakadjunk a megfelelési kényszertől. Azt szeretnénk, hogy úgy éljünk ahogy az anyánk, az élettársunk, a barátaink, a gyerekeink elvárják tőlünk, vagy megtaláljuk magunkban, hogy mi az, amit az életben el akarunk érni, mivel szeretnénk foglalkozni, mivel tudunk örömet szerezni magunknak, és ezáltal a körülöttünk élőknek is. 

A hagyományainkat őrizni kell, emlékezni kell a múltra, de ez nem azt jelenti, hogy úgy is kell élnünk.

Azok a hagyományok amelyek akadályozzák a lelki fejlődésünket, a lehetőségeink megvalósítását, befolyásolják az önbecsülésünket, a szeretetünket önmagunk iránt, azokra csak emlékeznünk kell, hogy valaha volt ilyen, de nem kell és nem szabad benne élnünk. 

A falu hangjai

A falu hangjai

Vasárnapi idill A nagyváros zajától megcsömörlött értelmiségiek szívesen vesznek parasztházat egy faluban. Őket itt...