Válassza az Oldal lehetőséget

Karácsony után
Karácsony után

Szerző:
Csáktornyai Katalin

2021.01.08.

Olvasási idő:

Zsuzsa lassú mozdulatokkal törölgette a tányérokat. Egy-egy pillanatra meg is állt a keze, amikor kitekintett az ablakon. Ronda, szürke és nedves idő volt, a járdára felhordták a sarat csizmájukkal a gyalogosok.

-Ennek is vége – buggyant ki belőle panaszos hangon.

-Minek van vége? – nézett fel Alma néni.

-A karácsonynak. Az ünnepeknek. Jönnek az unalmas hétköznapok.

-Látom, rossz kedved van. Gyere, hagyd a tányérokat. Szedjük le a fát.

Kis fintor futott át Zsuzsa arcán, de azért otthagyta a konyhaszekrényt, hogy segítsen elpakolni a díszeket. 

Tényleg lehangoltnak érezte magát, üresnek és kiégettnek, de legalább az apró karácsonyfa illata simogatta még egy kicsit lelkét mosogatás közben. 

-Nem akarja még egy kicsit így hagyni? Hiszen nem is potyog még a levele. – kérdezte a hölgyet.

-Hagyhatnám, de most vagy itt, és szeretnélek jobb kedvre is deríteni kicsit.

-Jobb kedvre? – csodálkozott Zsuzsa. – Utálom ezt. Leszedni a fát, meg eltemetni az ünnepet, nézni utána az üres szobát. Én otthon mindig várok ezzel, ameddig csak lehet. 

Alma néni nem válaszolt, csak elővette a régi, megfakult, rekeszekre osztott kartondobozokat, és óvatosan leemelte a fáról a csúcsán lévő díszt, majd mielőtt újságpapírba tekerte volna, elmosolyodott.

-Ez a kedvencem. Az férjem hozta nekem, mikor még csak udvarolt. Az alja kicsit csorba, mert egyik évben, mikor még Mikó kettő éves volt, lerántotta az egész fát. Szerencsére még nem volt egészen feldíszítve, és nem is törött el sok minden, de azért kikapott érte rendesen. A nagyapja a szobájába zárta, és megfenyegette, hogy nem is jön hozzánk a Jézuska, ha ilyen rossz – nevetett a néni, majd elgondolkozott.

-Mégis három éves lehetett inkább, mert akkor már pocakos voltam. Emlékszem, mert alig győztem hajolgatni és felseperni a szilánkokat. Na, de ez a csúcsdísz egyben maradt azért. Csak éppen hogy lepattant a széle. Add csak ide azt a nagy piros gömböt! Ott, amire kék kacskaringók vannak festve. Azt, azt! Ezt már Mikó hozta, Bécsből. Már meglett ember volt akkor. Családos. Minden gyereknek hozott egy ilyen gömböt. Meg a Virágnak. Ezt meg nekem. Szép karácsony volt, mert sokáig odavolt előtte, de akkor hazajött pár napra. Virág vagy három napig főzött előtte. Mondtam neki pedig, hogy majd én viszem a sültet, meg a süteményt, ne fáradjon annyit nagy hassal. A harmadikat várta akkor azt hiszem. Vagy a negyediket? Már nem tudom. Elment a harmadik gyerek náluk. Halva született. Ha megmarad, most nyolc unokám lenne. Ezt a kis csizma alakú díszt a legkisebbtől kaptam. Orvos lett belőle. Mondtam már? 

– Igen, igen, mondta, hogy milyen nagy orvos lett a Bécike – mosolygott Zsuzsa, mert eszébe jutott a fotó, amit pár hete nézegettek. A kis pelenkás gyerek képe, az unokáé, aki sokra vitte, és aki biztosan meglepődne, ha beállítana hozzá a rendelőbe azzal, hogy “Jó napot, Doktor úr, egyem a zuzáját, láttam ám, hogy milyen édes kisbaba volt, és tudom ám, hogy megrágta egyszer a fikusz levelét is!” 

El is nevette magát erre a gondolatra, de akkor már az idős hölgy kezében másik dísz volt, ami egy másik évbe repítette, messze, messze a kopott garzonból, távoli emlékekhez.

És mesélt, mesélt minden díszről, minden karácsonyról, hol szomorúan, hol vidáman, de mindig csillogó és elmerengő tekintettel. 

Ahogy megteltek a dobozok, a fa újra pucér lett, Zsuzsa pedig egyre nyugodtabb és vidámabb. 

Maga sem tudta volna megmondani, miért. Talán az emlékek felidézése sodorta el a feje fölül a felhőket, vagy a gondolat, hogy el lehet engedni az ünnepet így is. A díszeket lassan szedegetve, időt hagyva az elmúlás érzésének, és örülni minden jónak, amit kaptunk.

Eltörölte még az otthagyott tányérokat, majd hazaindult. Bár az eső egyre jobban esett, nem sietett, csak tette egyik lábát a másik után, és nem vette észre, hogy kicsit le is tért a megszokott útvonalról. Egy kis kézműves bolt előtt találta magát, mikor feleszmélt. 

Benyitott, majd rövid nézelődés után kiválasztott egy csillogós gömböt a megmaradt és leakciózott karácsonyi díszekből. Fényes hasa visszatükrözte mosolyát, mintha csak tudná, az idei ünnep emlékének megőrzése lesz a feladata.

Fotó: pexels.com

A magyar népmese napja

A magyar népmese napja

A mese varázslata „Mert a mese megkönnyebbíti a szívet, és oly porhanyóvá teszi a lelket, hogy az...