Válassza az Oldal lehetőséget

„Magamból is beleteszek valamit az ékszerekbe” – Interjú a Fruskaságok alkotójával
„Magamból is beleteszek valamit az ékszerekbe” – Interjú a Fruskaságok alkotójával

Szerző:
Balassa Réka

2020.11.30.

Olvasási idő:

Gyermekkorom óta a karácsony a legkedvencebb ünnepem. Már november végén elfog a boldog várakozás érzése, imádom az adventi időszakot. Emlékszem, hogy édesanya minden évben egyre csodálatosabb adventi naptárakat készített nekünk. A kedvencem egy óriási, kartonpapírból készült fenyőfa volt, amelynek az ablakai olyan nagyon voltak, hogy belefértek a kedvenc édességeink. Minden éjszaka eljött hozzánk „a Jézuska” és betette a következő ablakba a finom csokikat. Amint kipattant a szemünk reggel, már rohantunk is a testvéreimmel beszerezni a kincseket. No persze csak „a rendes reggeli” után lehetett a finomságokat elfogyasztani…

Az adventi naptár iránti rajongásom azóta sem múlt el, én magam is készítettem már a szeretteimnek különféle kalendáriumokat. Idén nektek hozzuk el, kedves olvasóink, az év legkülönlegesebb adventi naptárát: Minden ablakban egy magyar alkotó vagy vállalkozó rejtőzik, hogy bemutathassa nekünk termékeit, szolgáltatásait. Hiszen nincs is szebb karácsonyi ajándék egy kézzel készített vagy jó szívvel megalkotott portékánál, amellyel ráadásul a hazai vállalkozókat is támogathatjuk.

Az első ablakszárnyak a Fruskaságokat rejtik, melynek megálmodója Zsigmondné Sass Fruzsina. Fruzsi főleg gyantaalapú ékszereket készít, melyekben a természet apró kincseit örökíti meg. Vele beszélgettünk munkáról, inspirációról, vállalkozásról, alkotásról.

Ha az ember elkezd kalandozni a Fruskaságok Facebook oldalán, akkor egyszer csak azon kapja magát, hogy nem bírja abbahagyni a nézelődést… Én is csak görgettem lefelé és izgatottam vártam, hogy mi lesz a következő képen lévő apró kincs. De hogyan indult a Fruskaságok?

A Fruskaságok idén anyák napja előtt egy héttel indult. Az egész egy saját készítésű rózsa boxszal kezdődött, amelyet szatén szalagokból készítettem. Ezt a párom édesanyjának szántam anyák napjára, de gondoltam megosztom az emberekkel. Nem is gondoltam bele, hogy mi lesz akkor, ha ez a projekt beindul… Nos beindult, és azalatt az egy hét alatt éjjel-nappal a rózsa boxokat gyártottam, ugyanis rengeteg megkeresés érkezett! Nem szerettem volna senkit sem visszautasítani, így tényleg dolgoztam éjszaka is, egyszerűen nem lett volna elég, ha csak nappal alkottam volna. Sőt, olyannyira megrohamoztak, hogy már a párom is segített benne. Így indult a Fruskaságok. Majd elmúlt az anyák napja, és azon kezdtem el gondolkodni, hogy valamivel jó lenne még kiegészíteni a kínálatot. Ekkor jött a műgyanta ékszerek készítésének ötlete, hiszen mindig is szerettem volna kipróbálni ezt a technikát. Meg kell mondjam, hogy teljesen rabul ejtett, és azóta folyamatosan bővítem tudásomat és próbálok mindig valami újdonsággal előrukkolni.

Gratulálok, ez egy igazi sikertörténet! Sokan évekig próbálják beindítani a vállalkozásukat, neked pedig „pöccre indult”, ahogy mondani szokás. Főállás mellett készülnek az ékszerek vagy vállalkozóként alkotsz?

Jelenleg nincs főállásom, ugyanis van még egy évem a levelező tagozaton folytatott tanulmányaimból, és emellett nem igazán tudok jelenleg elhelyezkedni. Ezért is jött jókor a Fruskaságok. Így azt mondhatom, hogy ez a vállalkozás az, amit most főállásban végezhetek. Hosszú távon is nagyon szeretném, ha sikerülne főállásban végeznem a tevékenységet, hiszen nagyon jó a magam főnöke lenni, és akkor dolgozni, amikor én szeretnék. Többek között ez az egyik előnye a vállalkozó létnek. A másik pedig, hogy folyamatosan itthon lehetek a családommal, a férjemmel és a kutyáinkkal. Ez csak még jobb lesz, ha majd később gyermek mellől is itthonról dolgozhatok majd. 

Igen, én is vállalkozóként dolgozom és azt hiszem, hogy a rugalmasság a legjobb az egészben! A tanulmányaid kapcsolódnak a művészetekhez?

A jelenlegi tanulmányaimat a Debreceni Egyetem egészségügyi karán végzem. Ez nem nagyon kapcsolódik az alkotói kreativitáshoz, pedig mindig is alkottam valamit, de sosem volt tervben, hogy a felsőfokú tanulmányaimat művészeti irányba vezessem. A családomban senki sem foglalkozott kézművességgel. A gimnáziumi tanulmányaim alatt kezdtem el bontogatni a szárnyaimat, akkor kezdtem el a horgolást, a kötést, majd egy időben sokat rajzoltam, utána volt pár év kihagyás, de aztán újra belecsöppentem a kézműveskedés világába.

Kézműves termékeid közül a virágokból készült ékszereken akadt meg leginkább a szemem. Tudnál kérlek mesélni arról, hogyan készülnek ezek a csodák?

A virágokból készült ékszereimet nagy előkészületek előzik meg, ugyanis csak teljes mértékben száraz növényekkel lehet dolgozni. Ha már egy picit is nedvesek, akkor elszíneződnek. Mivel még nincs egy éve, hogy elmerültem a műgyanta világában, így a virágok szárítása is nagy kihívást jelent. Ez az oka annak, hogy én többször is olyan alkotóktól szerzek be szárított virágokat, akik már évek óta ezzel foglalkoznak és szívesen adnak el kellékeket is másoknak. De terveim szerint a következő tavaszi virágzásban már a saját növényeimet száríthatom majd, és gazdagíthatom saját ékszereimet. 

Huh, ez nagyon jól hangzik! Csodálatos lehet kalandozni a természetben és alapanyagot gyűjteni az alkotáshoz! Na de hol készülnek a Fruskaságok?  

Jelenleg itthon dolgozom. A nyáron vettünk családi házat, ami nagyon jókor jött, ugyanis ki tudtam alakítani egy kis műhelyt magamnak, így szerencsére nem kell helyet bérelnem. Ennek az előnye az, hogy a téli, hűvösebb időben nem is kell ahhoz kimozdulnom, hogy dolgozhassak. Nagyon szuper érzés, hogy itthon lehetek, így nincs korán kelés. Cserébe van éjszakázás, ha túl sok alkotnivaló jött össze, de az megint csak nagyon jó dolog.

Van olyan, hogy több órát is el tudok tölteni a műhelyemben úgy, hogy az itthoni környezetet teljesen kizárom. Könnyű belemerülni az alkotásba. 

Zsigmondné Sass Fruzsina, a Fruskaságok alkotója

Azt elhiszem! Csodás érzés lehet, igazi flow-élménynek hangzik. És a név… Fruskaságok! Azonnal megszereti az ember a brand nevét, kicsit olyan, mintha lenne az alkotónak és a vásárlónak egy közös titka: a „Fruskaságok”. De hogyan jött a névhez az ötlet?

Amikor eszembe jutott, hogy kellene valami frappáns név az alkotáshoz, amiről a munkáim és én jutok eszébe az embereknek, nagyon sokáig agyaltam… Sajnos nem jutottam semmire, csupa elcsépelt kifejezés jutott eszembe. Ekkor jött a párom, és megkérdezte, hogy mit szólnék a ,,Fruskaságok”-hoz? Nagyon megtetszett, mert kisebb koromban Fruskának hívtak, úgyhogy rögtön lecsaptam az ötletre. Úgy látom, hogy másoknak is tetszik, hiszen ez egy különleges név, szerencsére nincs még egy ,,Fruskaságok”. Szeretném is, ha csak az enyém maradna. Szerintem nagyon fontos, hogy a kézműves termékek mögött maga az alkotó is megjelenjen. Minden egyes kézzel készült termékben benne van magának az alkotónak a szeretete, gondolatai. Épp ettől ér olyan sokat az, hogy valamit kézzel készít az ember, és nem egy tömeggyártott termék. 

Ezzel teljesen egyetértek. Nagyon jó érzés egyedi termékeket használni, kézműves ékszereket viselni, hiszen ettől különlegesnek érezzük magunkat. És honnan jön az inspiráció ezekhez a termékekhez?  

Inspirálódni sokszor az internetről szoktam, leginkább külföldi alkotóktól. Mindig kipróbálok új technikákat, ezek között van olyan, ami megtetszik és használom, és olyan is, amit pedig csak kipróbálok, de aztán nem foglalkozom vele. A gyantázás egy nagyon érdekes technika, hiszen egy kicsit magunkból is beleteszünk valamit az ékszerekbe. Mindenkinek megvan, hogy mi az, ami rá lett szabva. Számomra egyelőre ezek a szárított virágos ékszerek. De nagyon szeretném majd kipróbálni a használati tárgyak készítését is. 

Ez nagyon izgalmasan hangzik, alig várjuk az új termékek érkezését! Köszönjük az interjút és további sok sikert kívánunk. Olvasóinkat pedig sok szeretettel meghívjuk a Dema.hu Facebook oldalán megtartott nyereményjátékunkra, amelyen egy Fruskaságok ékszert nyerhet a legszerencsésebb játékos!

Fruskaságok elérhetőségek: 
E-mail: fruzsina.sass13@gmail.com
Tel.: +36307122826
Facebook oldal: Fruskaságok

A falu hangjai

A falu hangjai

Vasárnapi idill A nagyváros zajától megcsömörlött értelmiségiek szívesen vesznek parasztházat egy faluban. Őket itt...