Válassza az Oldal lehetőséget

Már tudom, milyen lehet anorexiásnak lenni
Már tudom, milyen lehet anorexiásnak lenni

Szerző:
Balassa Réka

2021.04.07.

Olvasási idő:

Vagy legalábbis sejtem. Evészavarral küzdöttem az elmúlt két hónapban. Egy idő után borzalmas volt. El tudom képzelni, hogy mennyire nehéz lehet hosszú távon ebben szenvedni. 

Azt hiszem, a szakításkor kezdődött az egész. Ez nem volt egy tudatos folyamat, egész egyszerűen annyi elintéznivaló volt a költözéssel, munkával, az életrendezésünkkel kapcsolatban, hogy nem maradt időm az étkezésekre. És úgy éreztem, hogy nem is vagyok éhes. Először úgy voltam vele, hogy nem is gond ez, hiszen amúgy is van rajtam pár plusz kiló, jó lesz megszabadulni tőle. 

Igen, én is mindig vékony akartam lenni. Hiába rendelkezem erős önbizalommal és hiába látom magam szépnek, én is mindig csodálattal tekintettem a gazellatestű színésznőkre, hosszú lábaikra, darázsderekukra. És bár úgy gondolom, hogy szép nő vagyok, mindig kritikusan nézegettem a hasamat és a combjaimat a tükörben, azzal a gondolattal, hogy “hát azért lehetnének vékonyabbak”

Aztán pár hete beütött a krach. Minden egyes falatnál azt éreztem, hogy hányingerem van és öklendeznem kell. Nem hogy nem esett jól az étel, hanem a pokolba kívántam az egészet, úgy, ahogy van. Pedig én alapból mindig is imádtam enni. Azokban a hetekben azonban csak azért ettem, kvázi rákényszerítve magam az evésre, mert tudtam, hogy a testemnek szüksége van energiára. 

És persze elkezdtem fogyni. Az elején büszkén nézegettem magam a tükörben, hogy milyen szép lapos a hasam. Aztán egyre inkább elvesztettem ezt az örömöt is, mert ez is már csak arra emlékeztetett, hogy alig megy le egy falat is a torkomon. Egy idő után megjelentek egyéb tünetek is, feltételezhetően a helytelen “étrend” miatt: fájt a gyomrom, folyamatosan gyomorgörcsöm és hasmenésem volt. 

A legrosszabb az volt, amikor rég nem látott ismerősök elkezdték dicsérni az alakom: “Nahát Réka, mennyit fogytál, de jól nézel ki!” Szívem szerint a képükbe kiabáltam volna, hogy “De milyen áron?!” Hiszen nem tudok enni, koncentrálni, dolgozni, figyelni, fájdalmaim vannak és borzasztó a közérzetem. 

Aztán egyik este éhes lettem. És elkezdtem enni. Hetek óta ez volt az első alkalom, hogy élveztem az étel ízét. Majdnem elsírtam magam, annyira jó volt. Csak ettem és ettem és ettem, kicsit meg is ijedtem, hogy szabad-e egyáltalán ennyit enni. Aztán rájöttem, hogy még így is alig egy fél adag étel volt az, amit elfogyasztottam. 

Azóta minden rendben van, újra tudok enni. Már az első normális evésnél azt éreztem, hogy nagyobb a hasam. De már nem érdekelt és soha többet nem is fog! Én nem vékony akarok lenni, hanem egészséges. Sosem gondoltam volna, hogy értékelni fogom az egyik legalapvetőbb életfunkciómat. Sosem gondoltam volna, hogy úgy fogok örülni annak, hogy tudok enni és hogy jól esik az étel, mint kiskoromban a karácsonynak. 

Azt hiszem, vannak dolgok, amit át kell értékelnünk. Sokkal fontosabb az egészség, a komfortérzet, a test jólléte, mint a külsőségek, a kinézet és az aktuális szépségideálnak való megfelelés. Szóval kedves olvasó, egyél csak szépen, amíg jól esik, egészségesen és mértékkel és sose sanyargasd magad!

A falu hangjai

A falu hangjai

Vasárnapi idill A nagyváros zajától megcsömörlött értelmiségiek szívesen vesznek parasztházat egy faluban. Őket itt...