Válassza az Oldal lehetőséget

Mi vajon mit vétettünk? – A magyar Büntetés-végrehajtás “csodái” 
Mi vajon mit vétettünk? – A magyar Büntetés-végrehajtás “csodái” 

Szerző:
Kamhal Bea

2022.06.01.

Olvasási idő:

Tegnap délelőtt végképp elszakadt a cérna és kikívánkozik belőlem ez a mérhetetlenül sok indulat az eléggé rosszul felépített büntetés-végrehajtási módszerekkel kapcsolatban.  

Az odáig rendben is van, hogy nem csipkerózsikák ülnek odabent. Viszont az aprócska ténnyel már kevesen foglalkoznak: hogy bizony bekerülni piszok könnyű.  

Elég, ha rosszkor vagy rossz helyen, a bíró bal lábbal kelt, vagy simán a méregdrága ügyvédedet utálja, mint a mi esetünkben. Arról nem beszélve, hogy gyerektartás, közúti szabálysértés és hasonló jóságokért is mehet az elzárás.  

Hogy számít-e később miért került oda az ember? Nem. Mert a társadalom megbélyegez és nem kérdez. De rendben, hibáztak. Ki kisebbet, ki nagyobbat.  

Viszont itt jön a büntetés mértéke, ez bizony már érdekesebb. Sőt, vitatható. Mert miért kap egy gyilkos 3 évet és miért kap 2 évet egy piti tolvaj. Vagy az, akit simán csak beforgattak és ártatlan, de nem tudja bizonyítani? Miért járkál mosolyogva 11 hónap után szabadlábon az, aki bűnszervezetben árulta a drogot (nem kis tételben, akár a gyerekeinknek is) és miért ül minimum 10 hónapot az, aki azért lopott el dolgokat, hogy ne halljon éhen? Hol az igazságosság? Érezhetően sehol.  

Mi együtt sem voltunk még amikor az esetek megtörténtek. Eltelt másfél év, stabil háttere volt, fix munkája, ahol megbecsülték. Gyermekünk született, saját házra gyűjtögettünk.

A világon senkit nem érdekelt, hogy megbánta, hogy a körülmények hajszolták rossz útra, hogy az életben maradás volt a tét. Senkit nem érdekelt,hogy egy összegben kifizetné a károsultakat. Ahogy az sem, hogy többet ártanak ha bezárják, mint ha kint marad.  

Szóval megfosztották élete első igazi, családi karácsonyától, az első gyerekével. Megfosztották attól, hogy ott legyen, amikor a lánya először mosolyog, fordul hasra, amikor először megszólal… Küldhetek be fotókat és skype-olni is lehet. De az ugyanaz? Persze, mondhatjuk azt, hogy jogos, hiszen nem wellnessezni mentek be. De ki törődik mivelünk? Velünk, akik kint maradtak?  Mi nem vagyunk bűnözők, Mi nem vétettünk! Mégis börtönben vagyunk, csak szabadon. Ha valaki ezt nem élte át bizonyára nehéz elhinni, átérezni. De mi is büntetésben vagyunk, valamiért, amit el sem követtünk. A gyerekeink családhoz való jogai sérülnek.  

Bekerül apa vagy anya, innentől kezdve egyetlen ember marad a családfenntartó. Nagyszerű, igaz? Oh, nem. Mert bizony a BV nem olcsó mulatság. De nem ám. A webshop a legdrágább hely a világon. A rabok is ebből a drága boltból spejzolhatnak. Ha csak cigire, kávéra, tisztálkodási és egyéb alap dolgokra küld is be az ember, az is minimum heti 5.000 forint. De akkor még nem telefonált. Az megint heti 5.000. Bizony, nem írtam el. Mert 75 forintos percdíjjal hívhatnak bentről. 75 forint. Hol, melyik szolgáltatót venné kint igénybe bárki ilyen díjszabással? De ha az ember azt akarja, hogy tudjon beszélni a szeretteivel, akkor kifizeti. Ott tartunk, hogy havi 40 ezer mínusz, amikor egyébként is egy fizetésből élsz.  

Aztán még kell ez az a csomagba: egy pohár, egy törölköző, ilyesmi… Ez ugyan nem rendszeresen, de kiadás. A ruha csomag szintén. Arról nem beszélve mennyit kell futkosni, hogy minden szabálynak megfeleljen az a cipő, vagy rövidnadrág.  

Van lehetőség bent dolgozni?

Igen. Ez nagyszerű. Lenne. Ha kapnának érte valami elfogadható összeget és rögtön munkába is állítanák a rabokat. Csak ez nem így megy kérem. Decemberben került be és márciusban kapott munkát először. És úgy örültünk a 17 ezres fizetésnek, mint a lottó ötösnek. Ennyivel összébb került a kassza itthon.  

Aztán végre kapott külső munkát. Ami ismét tök jó lenne, a bér is jobb. Bár a szabályok betartása a BV oldaláról mellékes, gondolom. Heti egy pihenőt kapnak, hajnal fél ötkor indulnak, este fél kilenc mire beérnek. Hogy dolgozhatnának-e ennyit? Egyértelműen nem. De a BV-nek mindent (is) szabad.  

Este kilencig lehet telefonálni. Ha valamiért késnek aznap, a BV akadályozza a kapcsolattartást. Ilyet lehet? Nem. De senkit nem érdekel. Hogy napközben nem tud telefonálni, az sem érdekel senkit. Tehát ha azt akarjuk, hogy a mi dolgozó szerettünk hívjon, küldünk be ismét pénzt a telefon kauciójára, ami 35 ezer.  

Persze “jó arcok”, mert van részletfizetési opció. 6 ezer a kezdő. Szóval, ha van telefon, van rajta pénz, akkor 50 percet beszélhet haza a jóember. A 65 is kevés volt, mert nem, nem lehet napi 7 percben megbeszélni a dolgokat. Hogyan beszéled meg ennyi idő alatt milyen napja volt, mire van szüksége, hogy itthon mi történt? Persze a valóságban ez is napi 4 perc, szétosztva délre és estére, hogy vasárnap kicsit többet tudjunk beszélgetni.  

Eddig nem volt beszélő. Van, aki kettő éve nem látta a családját.

Ez egy gyereknek nem büntetés? Ő mit vétett? Ő szereti a szüleit, legyenek azok bárkik is. Most májustól lett beszélő. Plexifal. Szóval igazából adnak is meg nem is, mint a mesében. Annyit engedtek, hogy most elsejétől már nem csak két családtag mehet, hanem négy. Kellett egy hónap, hogy ráeszméljen valamelyik jóképességű, hogy legtöbbnek csak gyerekből több van otthon, mint kettő. Hogy döntsenek, ki húzza a rövidebbet alapon. Ki láthatja az apját, anyját az adott hónapban?

Szóval most mehet négy ember. Csuda jó. Cserébe viszont elvették a skype felét. Akkor is, ha nem kér beszélőt. Szóval kettő hetente van 45 percünk átrágni az itthoni eseményeket és az ő dolgait. Ez azt jelenti, hogy itt kint gyakorlatilag az ember még lelkileg sem igazán kap támaszt a benti emberétől.  

Vagyis olyan mintha egyedülálló lenne, csak szigorított pályán, mert gondoskodjon még egy plusz felnőttről is.  

Akkor nem kollektív büntetés ez? Mi is bűnhődünk a semmiért. Manó 8 hónapos, csak videón és fotón ismeri az apját. Ha bemegyünk hozzá, akkor sem érintheti meg, nem tarthatja a kezében. Nem kiszúrás ez egy ártatlan gyerekkel?  

Azt gondolom, hogy ez senkinek sem jó. Már elvesztettem az albérletem és nincs szükségem drága diétára vagy kondi bérletre a fogyáshoz. Kb. 24 kilót dobtam le a fél év alatt. Végül is ez pozitív, de ki akar így fogyni? Én nem.  

Most készülünk a kedvezmény tárgyalására. Az én felelősségem, hogy minden papír bekerüljön a BV bíróhoz. Aki nem mellesleg az egyik legszigorúbb az országban. Szóval aggódok. Nem kicsit. Mert kell a feltételes, hogy minél hamarabb megkezdje a fogházat és kell a reintegrációs őrizet.  

Nem dobálják ezeket sem csak úgy. Nem egyszerű egyik vagy másik papírt beszerezni. Pl. egy munkába állítási szándéknyilatkozatot, befogadói, eltartási nyilatkozat és mindent, amit akartok. Olyan vaskos borítékot küldök be, hogy olyat ritkán lát az ember. Közben pedig ott a para, hogy fellebbezhetünk, de ha éppen rossz napja lesz a bírónak? Tudja isten mi alapján osztogatja a kedvezményeket?  

Ez büntetés. Kint is. Sőt, itt igazán.

Ő meg bent csak vár. Várja a papírokat, a tárgyalást, a felelősség az enyém. Ez pedig nem korrekt, mert én nem vagyok bűnöző. Arról nem beszélve, hogy mit gondol a társadalom, ha meghallja, hogy valakid bent van. Még mindig zavaros az emberek fejében a fegyház, börtön, fogház különbsége és ez baj. Nem mindenki rettegni való bűnöző.  

Vannak bent klassz emberek, akiknek nem a vérükben van a rossz, csak azok a körülmények, a sors és a kamu barátok.  

Gyökeres változás kellene. Rendes, korrekt időarányos büntetés. Könnyebben megkapható reintegráció, hogy ne szakadjon ki a társadalomból, a családból az, aki láthatóan nem visszaeső és nem veszélyes a társadalomra.  

Családi beszélő. Nem fair családokat szétszaggatni ennyire. Nem fair a gyerekekkel, az itthon maradt nőkkel, néha férfiakkal szemben az egész, ami büntetés-végrehajtás címen fut. Valaki, lehet egy luxus jacht fedélzetén, három jó csaj és kokain hegyek közepette találta ki, hogy na ez így jó lesz barátaim. Bízzunk benne, hogy egyszer kitisztul az elméje és módosít.  

A fogvatartottak benti élete is megérne egy pár sort, de egyelőre azt a részét nem feszegetem. 

Ebben a hónapban megyünk beszélőre. A Helsinki Bizottsággal megegyeztem, hogy elkísér egy újságíró és meg is vár. Ők legalább foglalkoznak a fogvatartottak és a mi érdekeinkkel is, bár ez némileg kevésnek bizonyul. De bízunk és várjuk, hogy a mi büntetésünk is leteljen.

Számoljuk a napokat és hiszünk benne, hogy ott fogjuk tudni folytatni az életünket, ahol abbahagytuk.  

A falu hangjai

A falu hangjai

Vasárnapi idill A nagyváros zajától megcsömörlött értelmiségiek szívesen vesznek parasztházat egy faluban. Őket itt...