Válassza az Oldal lehetőséget

Nálunk nem lesz kiscica a háznál!
Nálunk nem lesz kiscica a háznál!

Szerző:
Kőtörő-Sleisz Anna

2021.06.09.

Olvasási idő:

Férjem alapvetően kutyapárti, ha lehet ezt mondani, én viszont nem köteleződtem el ennyire határozottan sem a kutyák, sem a macskák felé. Szeretem őket fajtától függetlenül. Abban azonban pár éve megegyeztünk, hogy nálunk nem lesz kiscica a háznál.

Végre úgy éreztük, teljes a család létszáma. Túl voltunk már tengerimalacon, 2 éve temettük el az első közösen választott újfoundlandinkat, akit igazán megsirattunk, és úgy döntöttünk, ide több állat nem jön mert lelkileg nagyon megvisel bennünket az elvesztésük. Van két egészséges kislányunk, egy hiperaktív foxink, nem kell kiscica, sem más szőrmók. Majd dögönyözzük a barátainkét. Gondoltuk mi…

Mígnem…

Csütörtök délelőtt volt, addigra már kaptam egy rossz hírt is, szomorúan mentem ki a kertbe, hogy munka előtt egy kicsit friss levegőt szívjak, feltöltődjem és összeszedjem magam. Ültem a hintában, s nyekergést hallottam. Azt hittem, a hinta. De nem. Aztán, hogy a szomszéd kutyus jött megnézni, de ő sem. Ekkor már kerestem a hang forrását, és megláttam őt. Ott feküdt a tuja alatt, nem tudott felkelni, másztak rajta a hangyák és sírt. Akkor már én is sírtam. Férjem szaladt menteni a menthetőt. Leszedegette a hangyákat, letakarítgatta a cica pici testét és sietve hozott fecskendőben vizet. Akkor úgy nézett ki, az utolsó pár órájához asszisztálunk, annyira elkeserítő volt a látványa. A dehidratáltság miatt olyan kemények voltak a fülei, hogy szinte törni lehetett volna. A szemei is teljesen ki voltak száradva. Itatgattuk, és vártunk a csodára…ami hihetetlen, de végül megérkezett. Na, nem azonnal, de még aznap.

Valami történt

Egészen hihetetlen módon, mintha kicsit jobban lett volna. Mivel nem tartunk itthon talonban cicaeledelt, így jobb híján májkrémet hígítottunk fel és adtunk szintén fecskendőből. Először a kiscica légzése kezdett helyreállni. Mikor megtaláltuk, olyan ritkán vette a levegőt, hogy mindig azt hittük, az az utolsó.

Majd egyre ügyesebben nyelte a vizet és a rögtönzött kaját. Ekkor már felvettem a kapcsolatot a Kecskeméti Cicamentőkkel, akiktől minden lehetséges tanácsot megkaptunk, hogyan tarthatjuk életben, és melyik állatorvosi rendelőbe vigyük. Sajnos volt már rossz tapasztalatunk mentett cicusokkal, és nem is a dokikat bírálom, de van, aki nem szívesen szán időt és energiát egy láthatóan necces életbenmaradási esélyekkel rendelkező kiscicára.

A dokinál

A kiscicát délelőtt találtuk, a doki pedig 15 órakor nyitotta meg az aznapi rendelését. Reméltük, hogy kibírja addig a kicsi, így is lett. Kapott egy kis támogatást 2 szuri formájában, illetve tápszert és vártunk, túléli-e az éjszakát. Ha igen, esélyes, hogy lehet még belőle igazi macska. A dokinéni úgy indított útnak, hogy megkérdezte, felkészültünk-e arra, ami egy ekkorka cicussal jár. A kis szőrgolyó ugyanis 3 hetes lehetett a megtalálásakor és mindössze 32 dekát nyomott. Van hova fejlődni, de innen szép nyerni.

Az hamar kiderült, hogy a súlyosan traumatizált kiscica bizony csak testközelben érzi jól magát, így este, mikor ideiglenes vackába fektettük és elköszöntünk tőle a következő két órára (ennyi időnként kell ennie egy ekkora macsnak), hangos sírásba kezdett. Ennek hatására a 11 évesem zokogva kérte, csináljunk valamit, mert ez így borzasztóan szomorú. Jobb ötlet nem lévén kiköltöztem éjszakára a konyhapadlóra, a macska mellé. Gondoltam, ha elalszik, mint anno a lánykáimnál, szépen felkelek mellőle… Túl szép lett volna, hogy igaz legyen, azonnal felébredt rá. Onnantól csak úgy aludt vissza, ha testkontaktusban maradtunk.

Alakul

Eltelt 1 hét azóta, hogy megtaláltuk a csöppet. Első körben Kisasszonynak neveztük el, de átkereszteltük Hope-ra a gendersemlegesség miatt. Jól tettük, ugyanis kiderült, hogy kisfiú. Az első féreghajtón is túl van, oltását 8 hetesen kapja. Az éjszakákkal továbbra is küzdünk, de már nem a konyhapadlón. A gyerekeim szerint olyan, mintha lenne egy harmadik gyerek a háznál.

Hope eleven kiscica lett, feneketlen bendővel. Nem nyávog feleslegesen, csak ha szeretne valamit. A szeméért küzdünk még, sajnos a bal szemgolyója erősen gyulladásban van, így még kérdéses, hogy meg tudjuk-e menteni. Az életét sikerült.

Hope

Utóhang

Legalább 1 millió érvet tudok felsorakoztatni amellett, miért nem akarunk kiscicát. És csak egyet amellett, miért maradjon. Mégis úgy tűnik, az az egy, hogy megmentettük, éppen elég ahhoz, hogy felrúgjuk az “ellene listát”. Hope jön utánunk mindenhova, már keresi a kalandokat. Egyelőre a friss levegővel nincs még kibékülve, így keveset van kint. Az ölünkben szunyókál, ami jelentősen megnehezíti a munkámat, félkézzel gépelni nem egyszerű. Már előre kell gondolkodnunk, hova tesszük a nyaralás idejére.

Így történt, hogy mi sziklaszilárdan elhatároztunk, a mi házunknál nem lesz kiscica.
Hope, a mentett cicus életét itt, a Dema online magazinban is nyomon tudjátok majd követni.