Válassza az Oldal lehetőséget

Nógrádi mesék – A nyári reggelek hangulata
Nógrádi mesék – A nyári reggelek hangulata

Szerző:
Czillei Tünde

2021.08.13.

Olvasási idő:

Már búcsúzni készül a nyár, pedig mintha még csak most kezdődött volna, legalábbis én úgy érzem. Jönnek-mennek a frontok, a vén csontok jelezik az időváltozást. A kert is tudja, lassan végére ér ez a nyár is. Igyekezni kell kihasználni a gyengülő napsugarat, hogy legyen mire emlékezni a hosszú télben.

Reggel első utam a tyúkokhoz vezet, hogy mielőbb kiengedhessem a káráló népséget az ólból. Ők a kert végében laknak és amíg odaérek, szemembe süt a nap. Mivel “a látni vágyó napba nem tekint”, hunyorgó szemmel fordulok meg.

És ekkor kitárul előttem a kert!

Rám mosolyog a hajnalka kék tölcsére, mélyén rózsaszín szemével. A zöldbab még apró fehér virágaival üzeni, készülődnek már a kis hüvelyek. Tökvirágok illegetik magukat élénksárga kelyhükkel, rákúsznak a sötétzöld levelű, piros szárú mángoldra. A padlizsán kékes kis virágai alól már kíváncsian kukucskálnak az apró sötétlila termések. Büszkén magasodnak a lugasparadicsomok, pirosló bogyóikat mutogatják és kedvencem, a fekete paradicsom is bársonyos-sötéten kelleti magát.

Amott málnaszemek kandikálnak a zöld levelek közül, versengve a lila szeder érni készülő bogyóival. A napraforgó kelet felé fordulva harsogja, hogy “Egy az Isten!”: a Nap, és őt imádjuk! A kiszáradt szilvafára felfutottak a trombitafolyondár narancspiros, nagy tölcsérvirágai. Vígan lengedeznek az enyhe szellőben az őket dédelgető száraz ágakon.

Alant a levendula várja, hogy learassam illatos virágait, megszürkülve, de a nyár illatát fogja télen visszaidézni. A büdöskék magukban is színorgiák, citromsárgától a barnáig minden átnyalat megtalálható közöttük. Nem tudom, ki nevezte el büdöskének, én szeretem fanyar illatát (szerencsére sok kártevő nem szereti).

Aztán a muskátlik! Piros, ahogy illik, különlegesen szép bársonyos szirmaival. A futók hosszan omlanak le, míg a “parasztmuskátlik” kihúzva magukat öntudatosan virítanak az ablakpárkányon.

Rózsaszín csoda a tölcsérjázmin, ezernyi virágával és testvére, a piros virágú kis bokor. A mini datura kék harangocskái lágyan ringatóznak, ha szellő rezdül. A napfényvirág egy cseppnyi aranyfény, picit utánozza a napraforgót, de szerénysége mit sem von le szépségéből.

A másik szerény gyönyörűség a lobélia, a ritkán látható mélykék ég színét hozza le ide a földre. Nem hivalkodó, de szépsége felhívja magára a figyelmet.

És ekkor még elém tolakszik a hortenzia, hatalmas virágfejei hófehéren, majd halványzölden nagy bokrot képeznek. A kis rózsabokor hiába a virágok királynője, számára már alig jut hely. Pedig még a balerina fukszia is itt illegeti magát, piros szoknyácskájából kacéran kivillantja fehér lábacskáit.

A leanderek, a floxok, a fehér és lila hibiszkuszok, meg a sárga kúpvirágok között ott szerénykedik egy kis jelentéktelen virág: az estike. Azt gondolná az ember, valami kis gizgaz, de este amikor elülnek a nappali zajok, amikor már csak itt-ott pityeg egy-egy madár, amikor az esti szellő kezd susogni a fák között, az estike illatozni kezd… Régmúlt esték hangulatát, nagyanyáink kertjének illatát, az akkor még reményekkel teli évek emlékét idézi fel, andalítóan, édes-keserűen.

A tyúkóltól a kerten át, ezen a pár méteren ez a csoda tárul elém. Állítólag a teremtett világban az ember a legcsodálatosabb. Nekem az engem körülvevő természet, az én kis világom, az én virágaim, a kertem a legcsodálatosabb!

#Stopbántalmazás

#Stopbántalmazás

Született egy impulzusbejegyzés a privát facebook oldalamra a #stopbántalmazás jegyében. Leírni is fájdalmas, a...