Válassza az Oldal lehetőséget

Szakíts, ha bírsz!
Szakíts, ha bírsz!

Szerző:
Balassa Réka

2021.05.26.

Olvasási idő:

Nem könnyű írni az elválásról, hiszen még élénk bennem az élmény. Februárban szakítottam a párommal, azaz alig több mint három hónap telt el, mégis úgy érzem, hogy egy hosszú és megterhelő időszakon vagyok túl.

Bár a szakítás egy hihetetlenül nehéz folyamat,

amelyen minden ember keresztülmegy az élete során, mégis egyfajta tabu lengi körül az egész témát, és olyan lózungokkal vesszük körbe a kérdést, mint hogy “nem érdemelt meg igazán”, “sajnos nem működött ez kettőnk között”, “az élet megy tovább“, stb. Majd jön egyből az elvárás, hogy ne is búslakodjunk tovább, hanem vessük bele magunkat a bulizásba, “pasizásba, csajozásba”, sőt a tindezerésbe, mert az majd mindent megold. Ha nem ezt teszed, akkor gyengének vagy társfüggőnek tartanak. Emellett pedig van egy nagyon indokolatlan és tragikomikus verseny is a volt partnerek között: Az nyer, aki előbb találja meg a következő társát.

Pedig egy szakítás hasonló ahhoz, mint amikor elveszítünk valakit. Ha egy szerettünk elhagyja ezt az árnyékvilágot, olyankor senki sem mondja, hogy “ne búsulj, majd találsz valaki mást”. Holott amikor elválunk, akkor is ugyanaz történik: Valaki, aki nagyon fontos számodra, többé már nincs jelen az életedben.

Én például tudom, hogy gyászolok.

Gyászolok egy szép kapcsolatot, egy szerelmet, egy jövőképet és egy embernek az elvesztését, aki a mindennapjaim legfontosabb része volt. Most pedig már csak a legszükségesebb témákban kommunikálunk, ha azt valamilyen gyakorlati dolog indokolja. Ez utóbbi, úgy gondolom, így is van rendjén, nem is kell, hogy több kommunikáció legyen, én nem hiszek a szakítás utáni barátság mítoszában.

Az azonban nincsen rendben, ahogy a szakítást magát kezeljük. Egy számomra nagyon kedves fiatal lány mondta nekem, igazán jó és vigasztaló szándékkal, hogy

“Nem baj Réka, majd találsz jobbat!”

Engem nagyon szíven ütött ez a mondat. Mert nyilván van az én volt páromnál okosabb, szebb vagy jobb ember a világon, de amikor vele voltam, mégiscsak őt láttam a legokosabb, legszebb és legjobb embernek. Tudom, hogy fogok még majd olyan férfit találni, akit újra ilyennek látok majd, de pontosan olyat, mint ő, már sosem. És ez igaz az előző párkapcsolataimra is. Három partnerem volt, és mindegyik férfi egyszeri és megismételhetetlen. Máig nagyon szeretem mindhármukat. Ez persze nem azt jelenti, hogy bármikor újra viszonyt létesítenék velük, hiszen emlékszem arra, hogy miért döntöttünk úgy, hogy lezárjuk a közös utunkat és én hiszem, hogy minden esetben jól döntöttünk.

De ettől függetlenül igenis fáj elveszíteni valakit. Nem csoda, hogy nagyon sokan nem tudják rendesen megszüntetni ezt a köteléket, mert ha belegondolunk, elképesztően nehéz az, hogy már nem beszélsz valakivel, aki fontos számodra. Hiszen egyéb társas kapcsolataink általában megmaradnak, családtagjainkkal és barátainkkal kötött viszonyunk jó esetben egy életen át tart.

A párkapcsolatok viszont nagyon sokkolóan érnek véget,

egyik napról a másikra bontunk fel egy különösen intim élethelyzetet. Számomra azért is volt az elválás nagyon nehéz, mert a kapcsolatunkra építettem fel a jövőképemet, a következő évekről alkotott elképzeléseimet. Sokat beszéltünk családalapításról és más életcélokról. Tudom, hogy találok majd egy embert, akivel boldog leszek, de az eddig elképzelt biztonságos, fix jövőkép most kicsúszott a kezemből, ami okoz bennem némi bizonytalanságot. És ez nem könnyű.

Ami ilyenkor mégis egy nagyon jó és vigasztaló dolog,

hogy ezekben a helyzetekben fókuszálhatunk saját magunkra és tényleg mindenféle alkalmazkodás nélkül tehetjük azt, amit mi szeretnénk. Erre lehetőségként lehet és azt gondolom, hogy kell is tekinteni. Bár nem könnyű folyamat, de amikor egyedül vagyunk, akkor több időt fordíthatunk az önismereti munkára. Ilyenkor semmi, vagyis inkább senki sem vonja el a figyelmünket önmagunkról. Ebben az időszakban felismerhetjük, hogy mit is szeretnénk igazán. A változás hihetetlenül nehéz, de mégis építő és erőssé tesz minket. Megadja a lehetőséget, hogy egy olyan életutat alkossunk magunknak, amilyet valóban szeretnénk. Én már sétálok ezen az úton, és bár remegő lábakkal indultam el, azt hiszem, egyre magabiztosabbak a lépéseim.

Ha szeretnéd te is megosztani a történeted, írj nekem a balassareka@dema.hu e-mail címre!

A magyar népmese napja

A magyar népmese napja

A mese varázslata „Mert a mese megkönnyebbíti a szívet, és oly porhanyóvá teszi a lelket, hogy az...