Válassza az Oldal lehetőséget

Szeretem az őszt – Csodálatos, ahogy a sárga, barna, bíbor ezer árnyalatát tárja felénk
Szeretem az őszt – Csodálatos, ahogy a sárga, barna, bíbor ezer árnyalatát tárja felénk

Szerző:
Czillei Tünde

2021.10.30.

Olvasási idő:

Már vége felé jár az október.

Kicsit elkényeztetett az időjárás az utóbbi napokban, úgy tűnt, a nyár még egyszer visszalopakodik, mielőtt végképp elköszön. A fák még zölden bólogattak, itt-ott csillant meg néhány aranysárga levél, mint korán őszülő asszony hajában az első fehér hajszálak.

Hatalmas diófánkat megtámadta valami álnok kis féreg, fekete, nyákos lett a termés, ebből bizony nem lesz idén diós bejgli… Az alma is apró maradt, az őszibarack is féléretten dobálta el bolyhos kis terméseit. Nem sok “elfecsérelni” való maradt az ősznek. Ahogy végignézem a kertet, még néhány töpörödött paprika bújt meg a levelek között és amolyan “kínjában érett” paradicsom kelleti magát a töveken.

Bár a reggelek hűvösek, a napsugár még langy-meleget áraszt, amint beragyogja a kertet. A harmatcseppek még szikrázva csillognak, de pár nap múlva dér lepi majd be a most még zöld füvet. Hallgattam az időjárásjelentést: hajnalra mínuszokat mondott. És éjjel menetrend szerint megjött a fagy.

Még nem az az igazi csikorgó, éppen csak megsöndörgette a virágok szirmait és az ágakba kapaszkodó leveleket dermesztette meg, hogy már egy enyhe szellőnek se tudjanak ellenállni. A tegnap még zöld füvet reggelre teleszórta aranysárga levelekkel… Hideg szél támadt, a még kapaszkodó leveleket vadul cibálja, a földről felkapja, megforgatja, majd szanaszét repíti.

Ám a napsugarak lágyan körülölelik őket, aranyfénnyel csillan meg rajtuk, hogy szebbé tegye számukra a búcsúzást… Szeretem az őszt. Csodálatos, ahogy a sárga, barna, bíbor ezer árnyalatát tárja felénk, mintegy vigaszul, legyen mire emlékeznünk a hosszú, fakó téli napokon.

Régen a tavaszt, majd a nyarat szerettem, most már az ősz a kedvencem. Már nem előre tekintek, nem szövögetek terveket. Az elmúlt időkre, életem tavaszaira, nyaraira emlékezem.

A korán sötétedő téli napokon jó visszagondolni a napfényre, az ezer élettől zsibongó, virágokkal pompázó kertre. Most “még nyílnak a völgyben a kerti virágok”, de levélkéiket megcsípte az éjszakai fagy, fakók a pirosak, a kékek, csak a sárga virít? ezer kis nap próbálja visszaidézni a nyári ragyogást.

A kert bokrai közt az elmúlás fanyar illatát lengedezteti a lágy szellő. Igen, közelít a tél. Ha figyeled a szelet, hallhatod a susogást: “minden elmúlik egyszer”. A tavasz, a nyár, az ősz… és igen, a tél is.

De jönnek majd új tavaszok, nyarak, és mindig jönnek új, az őszt búcsúztató októberek. Messze még a tavasz, még csak október van.

Fotó: Király Attila Fotography