Válassza az Oldal lehetőséget

Verselő kolléga – interjú Kőtörő-Sleisz Annával
Verselő kolléga – interjú Kőtörő-Sleisz Annával

Szerző:
Balassa Margó

2021.03.25.

Olvasási idő:

Magazinunk egyik újságírója: Kőtörő-Sleisz Anna különdíjat nyert egy humoros versével. Ebből az alkalomból örömmel készítettünk vele egy rövid interjút. Elolvashatjátok mi mindent csinál Anna, szinte felsorolni is sok: két kisgyermek anyukája és tanára, feleség, virtuális asszisztens, újságíró és ha még van egy icipici ideje, hát akkor rímeket farag.  

A cikkeidet nagyon szeretem, amelyek a Dema magazinban megjelennek, de ez versed az első, amit olvastam tőled. Milyen alkalomból írtad? 

Köszönöm szépen, Margó. A kecskeméti Család- és KarrierPont és az AIPA pályázatára jelentkeztem, melynek témája Együtt a család – otthonról dolgozunk, home office kiszínezve és rímbe szedve volt. A CSAK PONT Kecskemét egy inspiratív és befogadó közösségi tér. Amolyan hidat képeznek a család és munka összeegyeztethetőségében, foglalkoznak a nők gyermekvállalás utáni munkaerőpiaci elhelyezkedésével, s gyakorlatilag a munka és család témájában igyekeznek segíteni célzott foglalkozásokkal és előadásokkal azoknak, akik részt vesznek a programjaikon. 
Most is indul egy remek programjuk, e-learning tananyag munkaadóknak és munkavállalóknak a home office alkalmazásának elősegítésére. Terveik szerint 2021. március végén a www.nokcsaladmunka.hu oldalon már elérhető lesz. 

De jó ez a Család és KarrierPont… eddig nem is hallottam róla.  Fontos kezdeményezés, nagy szükség van arra, hogy ezzel a témával minél többet foglalkozzunk. Most találkoztál vele először, vagy volt más projekt is, amiben részt vettél? 

Részt vettem egyéni és csoportos foglalkozásukon is, akkor még álláskereső édesanyaként. Amellett, hogy remek iránymutatást kaptam tőlük, megismerkedhettem sorstársakkal is, így azért könnyebb volt elfogadni az akkori, kudarcként megélt állapotot. Sőt, már nem kudarcként, hanem lehetőségként tekintettem a helyzetemre.  

Visszatérve a versedhez, máskor is írtál már, vagy ez az első próbálkozásod? 

Gyerekkorom óta írok verseket. Valahogy könnyebben ki tudtam fejezni általuk az aktuális lelkiállapotomat, és terápiás jellege is volt a dolognak. Persze akkor még ezt nem tudtam volna így megfogalmazni. Az utóbbi időben azonban már csak a 3,5 éves unokaöcsémnek költöttem pár verses mesét, ugyanis más városban élünk, és szerettem volna ezzel kedveskedni neki. Hálás kis “közönség”, szereti, és ő még őszinte, tudom, hogy nem “csak úgy” mondja. 🙂 

Említetted, hogy mostanában nem verselsz. Nincs rá időd a gyerekek és a munka mellett? 

A versíráshoz számomra szükség van egy olyan lelkiállapotra, amikor befelé figyelhetek. Akár humoros a költemény, akár mélyebb érzéseket szövök rímekbe, nem megy csettintésre. A digitális oktatással most már nem csak a folyton csacsogó belső hangom zajong a fejemben, hanem a fejemen kívül két kis cserfes kislányból is záporoznak a szavak egész nap. Így nehéz előteremteni azt az állapotot, mikor átadom magam a rímeknek.  

Mi volt a nyereményed? 

A Szill’art – a Csodavarroda neszesszerét nyertem meg. Helyi vállalkozónő felajánlása volt, ez számomra külön öröm.  

Egy kicsit mesélj a vállalkozásodról is. Mivel foglalkozol az újságíráson és a versíráson kívül? 

Amikor éppen nem Dema cikket írok vagy versikét, akkor online asszisztens és szövegíró vagyok. Nemrég döntöttem a saját vállalkozás mellett, és ehhez erős támogatást kaptam a családomtól és Szabó Ágnestől, aki a magyarországi virtuális asszisztenseket fogja össze. A megbízóim asszisztensi háttértámogatása a munkám, melyhez nem szükséges személyes jelenlét. Mindössze a kávét nem tudom az asztalukra tenni, de ez nem is tartozik ebbe a feladatkörbe.  

Nagyon gratulálunk, büszkék vagyunk rád, és várjuk a további költeményeidet!  

Nagyon szépen köszönöm, öröm a csapatotok tagja lenni. 😊 

Kőtörő-Sleisz Anna: Hómoffísz 

Van már egy éve, hogy bezárt a világ, 
s felfuttaták mindenhol a digitális irányt. 
Gyerek, felnőtt egyaránt görnyedt a gép előtt, 
jelentősen megnőtt az otthon töltött idő. 
Szabad nyár után jött a csúnya zuhany, 
ősztől új szabályok alkottak új utat. 
Az óévtől búcsút reménnyel vettünk, 
azonban az újban scifibe csöppentünk. 
Nőnapra már újra együtt van a család 
mivel az óvoda és a suli bezárt. 
Hómoffísz, hómszkúl, jön újra az online, 
mi meg újra feloszthatjuk részekre a lakást. 
Nappali a közös, dolgozó apáé, 
gyerekszoba egyiké, konyha meg a másé. 
Anyáé a fürdő, és ha már ott van,  
egyúttal gyorsan ki is pucolhatja. 
Kanapén kiült fenéknyomok ülnek, 
mérleget a házban jó mélyre rejtettem. 
Mi változott tavaly óta az elmúlt 1 évben? 
Kilóban mérhető ennek eredménye. 
A falu hangjai

A falu hangjai

Vasárnapi idill A nagyváros zajától megcsömörlött értelmiségiek szívesen vesznek parasztházat egy faluban. Őket itt...